hirdetés
hirdetés
2021. december. 05., vasárnap - Vilma.
hirdetés

E-kereskedelem

400%-kal nőtt az eBayen a felújított termékek piaca

Murray Lambell, az eBay angliai vezetője szerint a fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő vásárlóknak és a “zöld ipar” iránti megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően legalább ennyivel nőtt a termékek piaca az elmúlt három évben.

hirdetés

A resale economy jelenség az előrejelzések szerint 77 billió dolláros lehet 2025-re, és a szórakoztatóipari termékek után a visszaforgatott árukkal való kereskedés már a hagyományosan rendkívül szennyező ruházati iparba is begyűrűzik. Az olyan alkalmazások, mint a Depop és Poshmark révén pedig már azoknak a termékeknek is van dedikált használt piaca, mint a cipők, órák és különböző gyűjtögetni valók.

Az eBay nem véletlenül profitálhatott ezen hatalmasat, hiszen már az eredeti célja sem volt más, mint hogy a használt termékek piacán összehozza az eladókat és a vásárlókat. Az elmúlt időszakban felpörgő re-commerce piacokon a cég éppen ezért úgy döntött, hogy saját eszközöket fejleszt a magasabb árkategóriájú, gyűjtői tárgyak piacán kereskedők számára, mint a luxusórák és cipőritkaságok, vagy női táskák.

Ez a meglehetősen sajátos piac már kitermelte a maga befektetői rétegét is, hiszen megjelentek azok az élelmes vállalkozók, akik ilyen termékeket gyűjtenek – kizárólag befektetési céllal. Az utcai viseletek, különösen a sneakerek külön piaca (amely önmagában legalább 2 milliárd dolláros forgalmat bonyolít az Egyesült Államokban) az elemzők szerint a mostani húsz százalékos átlagos növekedési rátával 2030-ra elérheti a 30 millárd dollárt is globálisan szinten. A használt cipők eladása az utóbbi években három számjegyű növekedést produkált, ugyanígy a luxusórák forgalma is duplájára nőtt a múlt évben, és 12 másodpercenként talál gazdára egy-egy kézi táska is. Nem csoda hát, hogy az eBay is megpróbálja lefölözni erről a hasznot.

Persze a vállalatnak annyira hiányzott ez a fellendülés, mint egy falat kenyér – ismerve a nem túl bíztató számokat. Az eBay aktív vásárlóinak száma éves szinten két százalékkal csökkent az elmúlt negyedévben az előző év hasonló időszakhoz képest, és az összforgalom is mintegy hét százalékkal alacsonyabb volt, mint 2019-ben. A cég ezért most egy saját hiteletesítési programot vezet be, amely az eladott termékek eredetiségét igazolja.

A nagyobb értékű használt termékek piacára hatalmas lehetőségként tekintenek most a vállalatnál, amelyek egyik legfontosabbika a felújított szórakoztató elektronikai termékek piaca. Ez például minden egyes iPhone-bejelentés után hatalmasat ugrik, ahogy egyre többen keresik az olyan termékeket, amik nem kerülnek egy vagyonba és amelyek révén elkerülhető, hogy új termék vásárlásával komolyan megterhelje a környezettudatos fogyasztó ökológiai lábnyomát.

Az újraeladás mellett a javító mozgalom is egyre inkább kezd erőre kapni az Egyesült Királyságban és Európában is. Az eBay piacterének egyik legnagyobb idei sztárja a Music Magpie volt, amely 2021-ben globálisan mintegy 12 millió pozitív visszajelzést kapott. Az angol illetőségű javító vállalatot, melynek fő fókuszában a szórakoztató ipari termékek állnak, 2021 áprilisában már a londoni tőzsdére is bevezették: részvényei mintegy 208 millió fontot érnek mostanra. A cég állítása szerint havi szinten milliók vásárolnak tőlük, és csak tavaly novemberben több mint hat millió sikeres eBay-tranzakciót bonyolítottak le.

(forrás: Kosárérték)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Itt a Store Insider új podcast rovata! A #PályázzaProFuturával podcast sorozat hasznos információkkal nyújt segítséget minden pályázni kívánó élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek. Kattints tovább a rovathoz!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Újra itt a Kreatív digitális versenye!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!