hirdetés
hirdetés

5 meglepő tény az egészséges reggeliről

Gyakran halljuk, hogy a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásból nem hiányozhat a reggeli, mely nemcsak a napi fizikai, de szellemi tevékenységünk megalapozója is. Mégis, még mindig sok tévhit kering azzal kapcsolatban, hogy milyen is egy egészséges reggeli – derült ki a Herbalife legfrissebb online felméréséből, amit mai sajtóreggelijükön mutattak be szakértők és meghívott vendégek jelenlétében, és ahol megvitatták és eloszlatták az egészséges reggelivel kapcsolatban felmerült tényeket és tévhiteket.

hirdetés

A Herbalife legfrissebb, 2019 nyarán a közösségi média magyarországi felhasználói körében végzett felméréséből többek között az derült ki, hogy bár kérdőív kitöltők magas aránya rendszeresen reggelizik, a reggeli fogalmát mégis sokan tévesen értelmezik. Így fordulhat elő, hogy a megkérdezettek 15,8%-a csak egy kávét iszik, míg a többség (36,1%) csak péksüteményt vagy szendvicset. A felmérés eredményeiből az is kiderült, hogy a kitöltők szeretnének egyszerűbben, változatosabban, egészségesebben reggelizni, de úgy tűnik ebben segítségre van szükségük.

Az alábbiakban a felmérés eredményei alapján 5 meglepő és hasznos tényt mutatunk be Antal Emese dietetikus, szociológus, Porkoláb-Minarik Annamária, klinikai szakpszichológus és mindfulness szakértő, Tolvai Reni, énekes, Pusztai Olivér, blogger, Horváth Cintia, modell és influenszer, valamint a Herbalife szakértőinek segítségével, hogy a jövőben egyre többen válasszanak tudatosan a tápláló és egészséges reggeli alternatívák között, annak érdekében, hogy minden nap jól induljon.

 1.    Üzemanyag a testnek

„Ami az autónak a benzin, az a szervezetnek az ébredés utáni étkezés. Elmulasztásával visszavetjük energiaszintünket és ezzel együtt szellemi-fizikai teljesítményünket. Ne legyen olyan nap, amikor nem reggelizünk – gyereknek, felnőttnek egyaránt fontos!” – mondta Antal Emese, dietetikus, szociológus. De miből is áll az ideális reggeli szakértőnk szerint? Az egészséges, ideális reggeli mindig tartalmaz valamilyen gabonafélét (teljes értékűt, lehet szendvics vagy müzli vagy gabonapehely), fehérjét (hús, hal, tojás, tejtermékek, magvak), zöldséget és/vagy gyümölcsöt és megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot.

2.    Hatékony stresszkezelő

A reggeli azonban nem csak energizál, de sok más pozitív hatása is van. Tudtad, hogy a reggelizés akár stresszkezelő technika is lehet? „Ha a reggelizésre, nem csupán, mint az éhség fiziológiás szükségletének kielégítőjére tekintünk, hanem mindful módon közelítjük meg, akkor hatékony stresszkezelő mechanizmussá tehetjük. Ha mindful reggeliző szokásokat alakítunk ki, akkor néhány percnyi lelassulással és nyugalommal kezdhetjük a napunkat, ami megadja a töltést a későbbi kihívások kezelésére." – emelte ki Porkoláb-Minarik Annamária, klinikai szakpszichológus és mindfulness szakértő.

3.    Nem idő kérdése

Sokan hivatkoznak az időhiányra, amikor a reggeli kihagyásának okát kérdezzük, pedig ma már a megfelelő, tudományosan összeállított alapanyagokból és a modern konyhatechnológiai eljárások segítségével bárki percek alatt elkészítheti egészséges reggelijét, akár otthon, akár útközben vagy az irodában is.” – emelte ki Polgár Enikő, a Herbalife Nutrition Sales és marketing vezetője.

4.    Mozgásba hoz

Tudjuk, hogy nem csak a helyes étkezés, de a megfelelő mennyiségű mozgás is fontos. Ahhoz pedig, hogy megfelelően motivált legyél, rengeteg energia szükséges. Pusztai Olivér, a Stíler blog megalkotója is rendszeres edz és az étrendjében is nagyon tudatos: „Számomra az összes étkezés közül a reggelizés a legfontosabb. Ettől töltődőm fel energiával, ami segít elindítani a napomat, főleg, ha reggeli edzésem is van. Ilyenkor lassú felszívódású szénhidrátot, zsírt, fehérjét és olajokat fogyasztok. Soha nem eszem két nap ugyanazt a reggelit, ezzel is próbálom meglepni a szervezetemet, és biztosítani számára, hogy minél több tápanyagot kapjon.”

S bár azt gondolnánk, hogy egy olyan modell, mint Horváth Cintia biztosan nagyon korlátozó diétát folytat vagy éppen kihagy étkezéseket, hogy megőrizze alakját, mindez teljesen távol áll tőle. „Sokszor a fotózások nagyon korán kezdődnek, de úgy soha nem indulok útnak, hogy valamit ne egyek otthon. Nem kell komplett reggelinek lennie, de az fontos, hogy tápláló és egészséges legyen. Szerencsés alkatom van, nem vagyok hízékony, így azért néha egy-egy péksütemény is bekerül a reggeli fogásaim közé. Nyáron sok gyümölcsöt eszem és rengeteg vizet iszom.” – mesélte Cintia a reggelizési szokásairól.

5.    Megfelelő folyadékkal az igazi

A víz alapvető lételemünk, hiszen testünk 60-70%-át alkotja. Gyakran felejtünk el eleget inni, de ügyes trükkökkel becsempészhetünk néhány pohár vizet étkezéseink alkalmával is. Tolvai Reni énekes, az egészséges reggeli elkötelezett híveként a következő szuper tippet javasolja a megfelelő napi folyadékbevitelhez: „Mindig nagyon figyelek arra, hogy mit eszek, de tudom azt is, hogy a folyadékbevitel is épp olyan fontos. A reggeleimnek ezért elengedhetetlen része a tea, és mivel szeretek gyümölcsökkel színesített frissítő shaket inni ébredés után ezzel is elősegítem, hogy eleget igyak a nap folyamán.”

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél