hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. április. 18., vasárnap - Andrea, Ilma.
hirdetés

Élelmezési világnap

90 tonna élelmiszeradomány

Ahogy 2006 óta minden évben, az élelmezési világnapon több mint 20, élelmiszerrel megrakott kamion szelte át Budapest történelmi belvárosát. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett adománykonvoj –  egy rövid megálló után a Hősök terén – 90 tonna terhével az Élelmiszerbank raktára felé vette az irányt.

hirdetés

Az élelmezési világnap, amellyel a FAO 1945-ös alapítására emlékezünk, célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra, melynek a fenntartható mezőgazdaságon és a természeti erőforrások védelmén kell alapulnia.

A 90-es szám szimbolikus, hiszen a FAO a 75., míg az Élelmiszerbank fennállásának 15. évfordulóját ünnepli idén. Közös összefogással sikerült elérni ezt a szép eredményt 2020-ra.

A kamionok által szállított élelmiszert számos magyar és nemzetközi élelmiszeripari és kereskedelmi cég adományozta, melyek évek óta támogatják az Élelmiszerbank Egyesület munkáját élelmiszerfelesleg felajánlásaikkal. A tartós élelmiszerek (tészta, édesség, konzervek stb.) révén mintegy 36.000 rászorulón segítenek.

Az adománykonvojban részt vevő cégek: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., Auchan Retail Magyarország, Bio-Fungi ChefGomba, Bonafarm Csoport, Chef Market Food Service Company, Coca-Cola HBC Magyarország, Danone Magyarország Kft., Gyermelyi Zrt., HEINEKEN Hungária, Kifli.hu Online Szupermarket, Kometa '99 Zrt., Metro Kereskedelmi Kft., Nestlé Hungária Kft., Nissin Foods, NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft., Pek-Snack Kft., Penny Market Magyarország, Rauch Hungária Kft., Tesco-Global Áruházak Zrt., Upfield Hungary Kft..

„Az idei élelmezési világnap témája (Neveljük, tápláljuk, óvjuk – közösen) a közös tettekre, együttműködésre és szolidaritásra sarkall egy jobb jövőért,” – mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató helyettese és regionális képviselője a konvoj sajtóeseményén. „Ezen gondolat még a járvány kitörése előtt született, de annál aktuálisabb ma.”

„A FAO fennállásának 75. éve példátlan eseményeket hozott,” – tette hozzá. „Itt az alkalom, hogy jobbá tegyük a világot a mezőgazdaság és az élelmezés által.”

A FAO adatai szerint, minden évben a megtermelt élelmiszer mintegy harmada vész el. A probléma súlyosságát mutatja, hogy – idén először – szeptember 29-ét az élelmiszerveszteség és -pazarlás tudatosság nemzetközi napjának szentelik.

„Magyarország Kormánya elkötelezett abban, hogy az élelmezési problémákat is helyben, fenntartható programokkal kell orvosolni. Nem az elvándorlás, hanem az élelmiszertermelés helyi fejlesztése ad gyógyírt az éhezésre. Az egyszeri segélyakciók fontosak – különösen egy világjárvány idején – de akkor igazán jó a segítség, ha tartós a hatása: minden nemzetközi program tervezésekor érdemes e szempontot figyelembe venni,” – mondta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

A globális koronavírus válság közepette az élelmezési világnap emlékeztet minket arra, hogy mindenki kiveheti a részét a megoldásból – legyen az az egészséges táplálkozás vagy a környezettudatos döntések.

“Az Élelmiszerbank Egyesület idén ünnepli 15. születésnapját, csakúgy mint az Adománykonvoj, mely eddig összesen 674 tonna élelmiszerrel segítette a nélkülözőket. Az élelmezési világnap és a nemrég debütált élelmiszerpazarlás elleni világnap célja szorosan kötődik az Élelmiszerbank céljaihoz: felhívni a figyelmet a pazarlás és a nélkülözés problémájára. Most, hogy a COVID-19 elhúzódó hatása egyre több nélkülözést szül, még inkább fontos, hogy az élelmiszerfelesleg a megfelelő helyre kerülhessen, segítséget nyújtson és ne a környezetünket terhelje,” – mondta Cseh Balázs az Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Indul a Store Insider új podcast rovata! Április 22-én startolunk a #PályázzaProFuturával; a sorozat első része a pályázati lehetőségeket járja körül. A műsor epizódjai hasznos segítséget nyújtanak minden olyan élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek, amely plusz forrásokat keres, illetve szeretne elcsípni egy szeletet a következő hónapokban megjelenő, nagyságrendileg hatszázmil­liárd forint értékű új kiírásokból.

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!