hirdetés
hirdetés

Harc az agrárpénzek megtartásáért

A Kormány az uniós költségvetési tárgyalások kezdetétől világossá tette, hogy kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért.

hirdetés

Fontos, hogy az érintettek is hallassák a hangjukat és érzékeltessék Brüsszellel, hogy egyértelműen elfogadhatatlan az Európai Bizottság költségvetési javaslata, amely csökkentené a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható forrásokat. Az Agrárminisztérium üdvözli, hogy már több mint százezren írták alá azt a hazai petíciót, amely a 2020 utáni EU-költségvetés mezőgazdaságra fordítható forrásainak megőrzését célozza. A százezer támogató azt is jelenti, hogy a petíciót a társadalom széles rétegei támogatják.

Az ellenzéki képviselői megnyilatkozások, és a baloldali sajtóban megjelent hírek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy az Európai Parlament (EP) tavaly novemberben a többéves pénzügyi keret egészére vonatkozóan fogalmazta meg álláspontját, és ez a dokumentum nem csupán a KAP-ról szólt. Elsődlegesen a tagállamok formálják az uniós költségvetést, a büdzsé szerkezetéről és az egyes területekre fordítható források nagyságáról az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács hoz döntést egyhangúsággal, amelyet az EP utólag hagy jóvá.

A költségvetési döntés – leghamarabb idén ősszel történő – meghozataláig egyértelműen kiállnak a magyar gazdákért, a magyar agrárium érdekeiért, a KAP források megőrzéséért és a lehető legkedvezőbb felhasználási szabályok biztosításáért. Ennek megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is csatlakozott a 2018. november 29-én, a Kohézió Barátai országok által Pozsonyban elfogadott közös nyilatkozathoz, amelyben ezek a szempontok is megjelennek prioritásként.

A költségvetési eljárás fenti szempontjai mellett fontos egyértelművé tenni azt is, hogy a KAP jövőbeni konkrét szabályairól, tehát arról, hogy a gazdáknak milyen előírásoknak kell megfelelniük, még semmilyen döntés nem született. A források felhasználásának szabályairól – a költségvetési eljárásrendtől eltérően – az Európai Bizottság javaslata alapján a tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács, valamint az EP együttesen dönt. A döntéshozatal során mindkét intézmény kialakítja saját álláspontját a bizottsági KAP-szabályozási javaslatokról. Ez a munka jelenleg mindkét intézményben folyamatban van, álláspontjaik várhatóan ősszel kerülhetnek elfogadásra. Ezután következhetnek a végső megállapodást célzó egyeztetések az intézmények között.

Az aláírási kezdeményezés 2019. május 3-ig online, a www.peticioamagyargazdakert.hu oldalon, a falugazdászoknál, vagy a NAK megyei igazgatóságain elérhető íveken támogatható.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél