hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. február. 28., vasárnap - Elemér.
hirdetés

Beerősítenek

Uniós támogatással befejeződött az Univer Product Zrt. és konzorciumi partnere, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály fűszerpaprika nemesítési programja, mely 201,8 millió forintból valósult meg.

hirdetés

A cég közleménye szerint, az Új és hagyományos ételízesítők készítésére alkalmas vegyszermentesen termeszthető csípős fűszerpaprika hibridek nemesítése című programja 116,6 millió forint támogatást nyert. A 2012-ben kezdődött és 2014 nyarán lezárult program az Új Széchenyi Terv támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Az Univer Product Zrt. a magyar ételízesítő piac meghatározó vállalkozása, fő termékei közé tartoznak a nyers, csípős magyar fűszerpaprikából készült darálmányok, krémek.

A projekt keretében két új multirezisztens fűszerpaprika hibrid nemesítése és fajtabejelentésének előkészítése valósult meg. A cég közleménye kiemeli, hogy a rezisztens hibrid fűszerpaprika fajták termőképessége megbízhatóbb, termesztésük során pedig a növényvédőszer felhasználás, így a környezet, a termés és a termék vegyszerterhelése is csökkenthető.

Az Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. A cég 1948-as alapítása óta 100 százalékban magyar tulajdonban van.

A társaság 2012-ben 16,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el, melyből az exportértékesítés meghaladta a 2,6 milliárd forintot, adózott eredménye 586 millió forintot volt. A cég 2013-ban nettó 16,6 milliárd forint rekord árbevételt ért el.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 12.