hirdetés
hirdetés

Egyre könnyebb dolga van a kórokozóknak

A FAO négynapos nemzetközi szakértői találkozója során felülvizsgálják a nemzetközi növény-egészségügyi sztenderdeket, amelyek a növények, növényi és mezőgazdasági termékek szállítását szabályozzák.

hirdetés

A szabványok célja, hogy minimálisra csökkentsék a veszélyét annak, hogy rovarok, baktériumok, vírusok vagy gyomok fertőzzék meg a növényeket, amelyek szállításával a kór – az egyre intenzívebb világkereskedelem eredményeként – könnyen átjuthat egy-egy ország, régió határán. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslése szerint a világ gabonatermésének 20-40 százaléka vész kárba évente a betegségek és fertőzések miatt.

A FAO úgy véli, hogy a globalizáció erősödésével jobban kell koncentrálni az élelmiszer-biztonságra, a környezetvédelemre és a fertőzésektől mentes kereskedelemre. A Növény-egészségügyi Intézkedések Bizottságának péntekig tartó ülésén az elektronikus növény-egészségügyi tanúsítványok (ePhyto) lehetőségét is tárgyalják a szakértők, és esetlegesen megállapodnak egy online ePhyto felület létrehozásában. Az új felület elősegítené az évente több millió kibocsátott online tanúsítvány megosztását, hatékonyabbá téve a kikötői tevékenységeket, egyúttal csökkentené a költségeket, beleértve a nyomtatás és postázás okozta környezeti terhelést is. A Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény vezető testületeként működő Növény-egészségügyi Intézkedések Bizottságának (Commission on Phytosanitary Measures) éves ülésén a 181 részes ország magas rangú növény-egészségügyi szakértője vesz részt.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél