hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. április. 15., csütörtök - Anasztázia, Tas.
hirdetés

Élénkül a kereslet a bárányhús iránt

Nem panaszkodhatnak az idén a hazai juhtartók, az úgynevezett könnyű bárány iránti kereslet a nyári időszakban is élénk volt. Az árak enyhén ugyan, de folyamatosan emelkednek, a kilátások pedig az év második felére is pozitívak – írta a  Magyar Nemzet.

hirdetés

Kedvező kilátásokkal vághat neki az év második felének a hazai juhágazat. Folyamatos a kereslet a jó minőségű vágóállatra, ezért az árak is magasabbak, mint egy évvel korábban. Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: tavasszal és nyáron is jelentős volt a kereslet a magyar bárányok iránt, ami az árak alakulásán is meglátszott. Egy évben háromszor van bárányszezon, az állatok több mint felét a csúcsidőszaknak számító húsvét környékén adják el az állattartók, ezt követően a nyári hónapokban a kivitel 20-25 százaléka teljesül, míg a karácsonyi ünnepek alkalmával a teljes évi mennyiség 15-20 százaléka hagyja el az országot.

Bár augusztusban, Nagyboldogasszony ünnepe előtt rendszerint az olaszországi kereslet ugrik meg, Hajduk Péter szerint egyre csökken az olasz kitettség, a kivitel húsz százaléka már ebben az időszakban is más piacokra kerül. Az ügyvezető igazgató szerint olyannyira jól alakult a nyári szezon, hogy problémák inkább a kereslet kielégítésével adódtak, nem volt ugyanis megfelelő mennyiségű és minőségű bárány a piacon. Ennek az oka részben az, hogy a tavalyi stagnálás után az idén enyhén csökkent az állomány. A múlt év második felében jelentős számú anyajuhot szállítottak ki a tenyésztők Törökországba.

Bárányhús (Forrás: 123rf)

Hajduk Péter szerint emellett vélhetően a termékenyítések és az elletések időszaka sem úgy alakult, ahogy más években szokott, ráadásul a kereskedőktől kapott visszajelzések szerint a minőséggel is gondok akadtak.

– Sokan még ma sem értik meg, hogy az olasz piac kiváló minőségű tejes bárányt keres, a legelős állatot ott nem lehet eladni – fogalmazott a szakember. Jelezte, az év második felében várhatóan folytatódik az egész évre jellemző élénk kereslet, remélhetőleg az árak is követik ezt a tendenciát.

Hajduk Péter szerint az állomány fogyását egy nőivarú tenyészállat-beállítási támogatás állíthatná meg. A juttatással ráadásul egyfajta minőségi fejlődés is elindulhatna az ágazatban, hiszen az idősebb anyajuhokat fiatalabbakra cserélhetnék a tenyésztők. Hajduk Péter szerint a szaktárcától ígéretet kaptak az intézkedésre, a kérdés már csak az, hogy mikor kerül sor a megvalósítására.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! Apex Toplistás pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2021. április 16.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!