hirdetés
hirdetés

Épül a Lidl 4. logisztikai központja

Új, 62 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Lidl Magyarország a pest megyei Ecseren. A beruházás összértéke 35 milliárd forint, amelyet 1 milliárd 200 millió forint értékű beruházásösztönző állami támogatással finanszíroz. Az új központ a tervek szerint 2021 novemberében nyitja meg kapuit és 400 új munkahelyet teremt, amely 50 százalékos bővülést jelent a Lidl jelenlegi, 3 raktárában dolgozók összlétszámát tekintve.

hirdetés

A Lidl Magyarország negyedik, eddigi legnagyobb logisztikai központjának beruházása vette kezdetét a pest megyei Ecseren – jelentették be kedden a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A vállalat jelenleg három, a székesfehérvári, a szigetszentmiklósi és a hejőkürti logisztikai központjaiból látja el az ország 183 Lidl áruházát és ezzel a hazai háztartásokat Magyarország egész területén. A tervek szerint a munkálatok 2021. november második felében zárulnak, az elkészült raktár pedig budapesti és Budapest környéki áruházak kiszolgálásáért felel majd.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a beruházás kapcsán elmondta: „Óriási jelentősége van annak, hogy most, nemzetközi, gazdasági nehézségek közepette egy új világgazdasági korszak hajnalán a Lidl úgy döntött, hogy a következő nagyberuházását Magyarországra hozza.” Majd hozzátette: „35 milliárd forintnyi beruházásról beszélünk most, amikor a világban nagyon kevés helyen történnek beruházások. Ehhez a 35 milliárd forintnyi beruházáshoz, amellyel létrejön a raktárbázis Ecseren, a Kormány 1 milliárd 200 millió forintnyi vissza nem térítendő beruházásösztönzési támogatást nyújt.”

„A Lidl sikere a magyar állam, a magyar emberek sikere is egyben. Vállalatunk a 12. legtöbb magyar munkavállalót foglalkoztató cég Magyarországon, több mint 7 ezer ember számára biztosítunk valóban versenyképes béreket, és ez a szám – többek között a beruházásnak is köszönhetően – még tovább fog bővülni. Mindemellett különös figyelmet fordítunk a hazai beszállítók patronálására, a magyar gazdaság támogatásának és versenyképességének növelése jegyében. Folyamatosan törekszünk arra, hogy a Lidl a hazai gazdaság egyik meghatározó motorja lehessen és ehhez köszönjük a magyar kormány támogatását.” – emelte ki Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.

A nagy volumenű beruházás összesen 62 ezer négyzetméteren valósul meg - amely 9 futballpálya méretének felel meg - és amelyből több, mint 21 ezer négyzetméter, vagyis 3 focipálya méretű hűtött teret alakítanak ki. Az új raktárban egy hónap alatt több mint 200 ezer raklap fordul majd meg és akár 5000 kamion fogadására is alkalmas.

A Lidl Magyarország 2004-es piacra lépése óta évről-évre dinamikusan fejlődik, amelynek köszönhetően mára forgalmát tekintve az élelmiszer kiskereskedelmi láncok között is a legdinamikusabb növekedést tudhatja magáénak, és immár a második legnagyobb kiskereskedelmi lánc az éves árbevétel tekintetében.

A vállalat országos szinten egyedülálló ütemben és mértékben tovább növeli munkavállalóinak bérét is: az elmúlt két év során több mint 12 milliárd forintot fordított bérfejlesztésre, a 2020-as gazdasági évben pedig további 7,3 milliárd forintot fordít béremelésre.

„Lidl a magyar beszállítókért” program

A Lidl Magyarország számára kiemelten fontosak a hazai értékek, ezért 2013 márciusában elindította a „Lidl a magyar beszállítókért” programot, azzal a céllal, hogy még több magyar terméket kínálhasson vásárlóinak, és még több hazai beszállítóval tudjon együttműködni.

A Lidl különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, a magyar gazdaság támogatásának és versenyképességének növelése jegyében. Az áruházlánc 2013-tól működő, „Lidl a magyar beszállítókért” programjának köszönhetően már több mint 490 hazai beszállítóval dolgozik együtt és közel 60%-os a magyar termékek aránya, a vásárlók pedig összesen már 3300 hazai termék közül válogathatnak.

A hazai értékesítés mellett jelentős a magyar termékek exportja is. Sikereit jól jelzi, hogy a 2019-es évet tekintve ismét rekordot döntött: 23,7 millió palack magyar bort értékesített itthon és külföldön összesen. Mindebből a külpiacokra 5,1 milliárd forintot értékben szállított, amely a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát jelenti, vagyis a Lidl Magyarország tudhatja magáénak továbbra is a legnagyobb hazai borexportőr címet.

(forrás: Store insider)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél