hirdetés
hirdetés
2021. április. 15., csütörtök - Anasztázia, Tas.
hirdetés

Élelmezés világnapja

Fél millió embernek elegendő ételt pazarolunk el évente

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kutatása szerint évente több mint 600 millió adag élelmiszert pazarolunk el a háztartásainkban Magyarországon. Ez a mennyiség több mint félmillió ember teljes körű éves élelmezését fedezné. A veszteség pénzben kifejezett értéke pedig több mint 170 milliárd forint, vagyis fejenként 18 000 forint. A Nébih az élelmezési világnap alkalmából arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az élelmiszerpazarlás egyszerre környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi probléma.

hirdetés

Az ENSZ 1979-ban magyar javaslatra nyilvánította az élelmezés világnapjává október 16-át. Az idén 41. alkalommal megtartott esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolásának fontosságára, és összefogásra ösztönözzön. A világnap bevezetése óta eltelt időszakban az emberiség jelentős eredményeket tudott elérni az éhínséggel szembeni küzdelemben.

Bár kétségtelen, amíg egyetlen ember is napi szinten éhezik, addig nem beszélhetünk győzelemről, ugyanakkor fontos mérföldkő, hogy miközben csaknem megduplázódott a Föld lakossága, az alultáplált emberek arányát sikerült leszorítani a felére. 


Bár a probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, a fejlett országokban is számos olyan rászoruló él, akinek az élelmezését állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek látják el. Az élelmiszeriparban és az élelmiszerkereskedelemben képződő feleslegek is e karitatív szervezetek segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz. 


Ezzel szemben az otthonainkban képződő élelmiszerfelesleg a szemetesben végzi.

Az Európai Unió többi országához hasonlóan hazánkban is ez teszi ki az élelmiszerveszteség legnagyobb hányadát. A Nébih friss kutatása szerint egy átlagos magyar állampolgár évi 65 kg élelmiszerhulladékot „termel”. Ennek fele nem megelőzhető (csirkecsont, zöldség- és gyümölcshéj, tojáshéj stb.), a másik fele viszont egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne.

Utóbbi, megelőzhető részt nevezzük élelmiszerpazarlásnak, ami Magyarországon több mint 300 ezer tonnát tesz ki évente. Ez a mennyiség több mint 600 millió adag élelmiszert jelent, ami több mint félmillió ember teljes körű éves élelmezését fedezné. A veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, azaz fejenként 18 000 forintnyi élelmiszert pazarolunk el évente. 


Szemléletformálással az élelmiszerpazarlás megelőzéséért


Az élelmiszerpazarlás ellen az elmúlt években Magyarországon széleskörű összefogás volt tapasztalható. Ennek első eredménye az Élelmiszer Érték Fórum létrehozása volt 2014-ben, amelyben a társadalom és a gazdaság minden szegmense képviselteti magát.

A Nébih Maradék nélkül programja 2 évvel később, 2016-ban jött létre azzal a céllal, hogy a szemléletformálás eszközével csökkentse a háztartási élelmiszerpazarlás mértékét. A szemléletváltozást gyermekkorban lehet leginkább megalapozni, ezért a Nébih az oktatási programjában is kiemelt hangsúlyt fektet az élelmiszerpazarlás megelőzésre: bemutatóórákkal, oktatási kiadványokkal, és videókkal, valamint pedagógusoknak szánt prezentációkkal igyekszik átadni az üzenetet, hogy az élelmiszer valójában mekkora érték.

(forrás: Nébih)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Indul a Store Insider új podcast rovata! Április 22-én startolunk a #PályázzaProFuturával; a sorozat első része a pályázati lehetőségeket járja körül. A műsor epizódjai hasznos segítséget nyújtanak minden olyan élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek, amely plusz forrásokat keres, illetve szeretne elcsípni egy szeletet a következő hónapokban megjelenő, nagyságrendileg hatszázmil­liárd forint értékű új kiírásokból.

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! Apex Toplistás pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2021. április 16.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!