hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. június. 13., vasárnap - Antal, Anett.
hirdetés

Félmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft.

Félmilliárd forintot meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft., amely idén is két aranycsillagos minősítést nyert el a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézettől (ITQI) - mondta Görgényi Ernő polgármester kedden sajtótájékoztatón, Gyulán.

hirdetés

Elmondta: egy vállalat életképességének fő bizonyítéka az innováció, a kft. tavaly a pároskolbásszal, idén a gyulai szalámival nyert el kétcsillagos minősítést az ITQI-tól. Az újabb elismerés azt jelzi, hogy a cég jól halad a minőség javításában - tette hozzá.
    
A gyulai önkormányzat 2012 decemberében munkahelyteremtésre és munkahelyek megmentésére 1,8 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, majd 860 millió forintért teljes berendezésével együtt megvette a felszámolótól a gyárat, megvásárolták a termékek gyártásához szükséges jogokat, továbbá átvették a dolgozókat. Csaknem egymilliárd forintot pedig az így létrejövő, száz százalékosan önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. rendelkezésére bocsátottak jegyzett tőke formájában.
    
A vállalat 2013-ban 30 millió forint körüli nyereséget produkált, ezt 2014-ben 160 millióra növelte, 2015-ben pedig ötmilliárd forintos árbevétel mellett félmilliárd forintot meghaladó nyereséget ért el - mondta Görgényi Ernő.
    
A gyár jelenleg 300 embernek ad munkát.
Daka Zsolt ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint a brüsszeli minősítés segíti, hogy a nyugat-európai exportpiacokon is több terméket adjon el a kft. A vállalat évente mintegy négyezer tonna terméket gyárt, a magyar piac mellett főként Szlovákiába, Csehországba és Angliába exportál.
    
Daka Zsolt közölte: az ITQI bírái a 15 legnevesebb, legmagasabb presztízsű európai kulináris és sommelier szervezetből kerülnek ki, ez az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, amely a bírálathoz vaktesztet használ. A tesztelésen több mint 120 kis- és nagyvállalat mérette meg magát, öt magyar cég hat termékkel érdemelt ki aranycsillagot az 1290 díjazott termék közül. A gyulai szalámi a maximális 100 pontból 80 és 90 pont között teljesített, így került a kétcsillagos kategóriába. Hetven és nyolcvan pont között egy-, kilencven pont fölött három csillagot adnak egy terméknek.
    
A minősítéssel járó logót a vállalat három évig használhatja. A díjat csütörtökön, Brüsszelben veszik át a vállalat képviselői.

(forrás: Profitline.hu)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Szerkesztőségi, független vagy márkázott podcastok, videók, dokusorozatok versenye.

Kiadónk társoldalai