hirdetés
hirdetés
2021. október. 18., hétfő - Lukács.
hirdetés

Tejipar

Folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szerződést a Tetra Pak Hungária részéről Posztós Zsuzsanna és Tóth István igazgatósági tagok, míg a Tej Terméktanács képviseletében Harcz Zoltán ügyvezető igazgató írták alá.

hirdetés

A Tetra Pak Hungária Zrt. 2012 májusa óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor.

A Tetra Pak Hungária Zrt. hosszú évek óta aktívan részt vesz a Tej Terméktanács munkájában, és nagyra értékeli a Terméktanács által a tejpiaci szereplők helyzetének javítása érdekében végzett állhatatos munkáját. Az együttműködés egyik kiemelt területe a fogyasztók edukálása, szemléletformálása, a gyerekek megismertetése a tejtermékeknek a helyes táplálkozásban betöltött szerepével. A tavalyi év megmutatta, hogy kritikus helyzetben a tejipar a magyar élelmiszerellátás egyik kiemelt ágazata, és többek között a Tetra Pak feladata volt annak biztosítása, hogy a csomagolóanyag-ellátás zökkenőmentes legyen. A Terméktanács ebben is hathatósan támogatta a céget. Emellett rávilágított az élelmiszerbiztonság fontosságára, így a fogyasztók szemében felértékelődött a biztonságosan előállított és csomagolt élelmiszerek elérhetősége. A Tetra Pak ehhez biztosítja a megfelelő technológiát a tejipari vállalatok számára, akik így, ebben a nehéz helyzetben is hosszan eltartható, kiváló minőségű termékekkel tudták ellátni a fogyasztókat.

Forrás: 123rf

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az aláírás kapcsán elmondta, hogy a kiemelt pártoló tag által nyújtott - környezeti szempontokat szem előtt tartó - élelmiszerfeldolgozási és -csomagolási eljárások elismeréssel bírnak az ágazatban és a világon egyaránt. A hazai tejágazat elkötelezett az újítások, a fogyasztói igények kielégítése, a tejtermelők, a feldolgozók, a kereskedők és a beszállítókkal történő kapcsolat kialakítása mellett. Jövedelmező termelés és növekedés csak a környezettel és a társadalommal való összhangból származhat. Minden tejtermék esetében folyamatos fejlesztésekre, innovációra van szükség a jó minőségű termékbővítés érdekében. Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy 2020 év első félévben, a koronavírus járvány alatt kritikus helyzetbe kerülhetett volna a hazai tej-csomagolóanyag ellátás, ha nincs együttműködés,
’forródrót’ a két fél között.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Itt a Store Insider új podcast rovata! A #PályázzaProFuturával podcast sorozat hasznos információkkal nyújt segítséget minden pályázni kívánó élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek. Kattints tovább a rovathoz!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

Kékgalléros konferencia 2021-ben is!