hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. április. 12., hétfő - Gyula.
hirdetés

Befektetési aktivitás

Ismét új erőre kapott a kínai terjeszkedés

Kína hamarabb kezdte a talpraállást a globális koronavírus-járványból, de ez egyelőre nem pörgette föl a kínai cégek felvásárlási kedvét – állapítja meg a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda jelentése. A javuló makrogazdasági és geopolitikai környezet viszont növelheti Kína befektetési aktivitását és a pandémia miatt bajba jutott vállalatok eszközeinek felvásárlását.

hirdetés

A kínai cégek által lezárt fúziók és felvásárlások (M&A) száma 2020-ban 29 milliárd dollárra esett vissza, ami 2008 óta a legalacsonyabb érték. Ez alig több, mint a 2019-es 53 milliárd dollár fele – a rekord év pedig 2017 volt, 139 milliárd dollárral. 2020-ban csak a Latin-Amerikában megvalósult kínai befektetések tartották az előző évi szintet. 

A zöldmezős beruházásokat is beleértve Észak-Amerika és Európa összesen 15,2 milliárd dollárnyi kínai közvetlen külföldi befektetést vonzott. Az észak-amerikai beruházások öt év után először haladták meg az európaiakat. A kínai vállalatok európai felvásárlásai gyakorlatilag megfeleződtek, és földrajzilag széttagoltabban, kisebb tranzakciókra került sor, elsősorban olyan területeken, mint az ingatlanszektor, a vendéglátás, az autóipar, illetve az energiaipar. 

A legtöbb befektetés Németországba érkezett (2 milliárd dollár), ami megfelel a 2019 előtt jellemző szintnek. Az Egyesült Királyság 427 millió dollárral – Franciaország, Lengyelország és Svédország mögött – az ötödik helyre esett vissza, ami a Brexitből eredő bizonytalanság, az ingatlan- és szolgáltatási szektor tranzakcióinak kínai korlátozása, illetve a két ország közti növekvő feszültségnek köszönhető. 

A világ többi régiójában szintén csökkent a kínai M&A-tevékenység 2019-hez képest, kivéve Latin-Amerikában, ahol néhány még 2019-ben bejelentett brazil, chilei és perui energia- és közüzemi akvizíció révén maradt az előző évi szint. Az ázsiai felvásárlások harmadával, 7,1 milliárd dollárra csökkentek. 

Vihar után: kedvező kilátások 

Kína újból bevezette a külföldre irányuló befektetések ellenőrzését, és a szabályozó hatóságok a világ számos országában fokozott figyelmet fordítanak a kínai cégek felvásárlási terveire. Mindez a geopolitikai feszültségekkel, majd a COVID-19 járvánnyal együtt az elmúlt években komolyan akadályozta a kínai terjeszkedést. A politikai és makrogazdasági feltételek javulása viszont idén megfordíthatja a trendet. Az M&A tevékenység 2021 elején ugyan továbbra is alacsony, de Kína kedvező makrogazdasági mutatói, a célországok kiszámíthatóbb szabályozása és a kevésbé kiélezett geopolitikai környezet elősegítheti a kínai cégek befektetési kedvének globális növekedését. 

A Kínába áramló befektetések ezzel éppen ellentétes trendet mutatnak: a tavalyi év második felében tapasztalható erőteljes fellendülés révén a 2020-as M&A-tevékenység a 2019-eshez hasonló szintet ért el. Kínát a járvány utáni viszonylag gyors helyreállása vonzó célponttá tette a rövid- és középtávú növekedést kereső külföldi befektetők számára. 

„Ha a politikai és makrogazdasági ellenszél tovább mérséklődik, akkor valószínűleg 2020 volt a kínai cégek külföldi befektetéseinek mélypontja. A legfrissebb jelek – főleg az új amerikai adminisztráció és az Európai Unió és Kína közötti befektetési egyezmény sikeres lezárása – az előző négy évnél kedvezőbb globális környezetet jelentenek a kínai vállalatok számára. Ez javítja a befektetői hangulatot és növeli a kockázatvállalási hajlandóságot –- mutatott rá Wolf Csaba, a Baker McKenzie vezető Kína-szakértője. – Mivel az utazások globális leállása megakasztotta a kínai turisták tengerentúli költéseit, 2020-ban az ország folyó fizetési mérlegének többlete is megugrott. Így a kínai export számos más pandémia által sújtott országot megelőzve tudott újraindulni.  

 

„A 2020 elején tapasztalható kínai leállás után az év közepére csaknem teljes kapacitással működtek a termelőüzemek. A leállás alatt felhalmozódott külföldi megrendelések teljesítéséhez gyorsan kihasználták az újra induló kínai kapacitásokat. Ez szintén versenyelőnyt jelenthet Kínának a globális piacokon” – tette hozzá Wolf Csaba.

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! Apex Toplistás pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2021. április 16.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!