hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. április. 15., csütörtök - Anasztázia, Tas.
hirdetés

Ellenőrzés

Jelentősen bővítik a fogyasztóvédelem mozgásterét

2020. augusztus 22-ével hatályba léptek a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításai, amelyek jelentősen bővítik a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit.

hirdetés

módosított törvényben az első szembetűnő változás, hogy bekerült a törvénybe az „online felület”, az „ellátási lánc” és a „gazdasági szervezet” meghatározása.

A 45/A. § (4) pontja értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság a teljes ellátási láncban végezhet ellenőrzéseket és a jogsértést elkövető gazdálkodó szervezettel szemben eljárhat, ha a lánc végső szereplője a fogyasztó. Ez azért lényeges, mert a fogyasztó bejelentése alapján a hatóság a jövőben már nem csak a kereskedőnél, hanem a nagykereskedőknél vagy a gyártóknál is ellenőrizhet.

Jelentős ellenőrzési eszköz lesz a hatóság kezében a 47/B. § (2) pontja szerinti jogosítvány, amely alapján a fogyasztóvédelemi hatóság kiemelten súlyos közérdekből (így a fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körét jelentős vagyoni hátránnyal fenyegető veszélyeztetésének fennállása, avagy anyagi sérelme esetén), az ügyészség előzetes jóváhagyásával bármilyen lezárt területen, helyiségben, akár magánlakásban is végezhet ellenőrzést a vonatkozó garanciális szabályok betartása mellett.

Részletek a Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán.

(forrás: NAK)
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Indul a Store Insider új podcast rovata! Április 22-én startolunk a #PályázzaProFuturával; a sorozat első része a pályázati lehetőségeket járja körül. A műsor epizódjai hasznos segítséget nyújtanak minden olyan élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek, amely plusz forrásokat keres, illetve szeretne elcsípni egy szeletet a következő hónapokban megjelenő, nagyságrendileg hatszázmil­liárd forint értékű új kiírásokból.

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! Apex Toplistás pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2021. április 16.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!