hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. március. 04., csütörtök - Kázmér.
hirdetés

Jól bevásárolnak nálunk a szlovákok

Soha nem látott mértéket öltött a bevásárlóturizmus

Megrohamozták a magyarországi boltokat a szlovákiai vásárlók; a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött, mert a forint-euró árfolyam történelmi csúcson volt, egy euróért akár 320 forintot is fizettek – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn.

hirdetés

Az újság szerint ilyen árfolyam mellett Magyarországon az élelmiszer átlagban 40 százalékkal olcsóbb, a ruhák sok helyütt feleannyiba kerülnek, mint Szlovákiában. A gyenge forint miatt a hétvégén még azok is inkább Magyarországon végezték el a nagybevásárlást, akik a korábbi árfolyam-ingadozások idején otthon maradtak. Mindezt legjobban a komáromi helyzet szemlélteti, ahol az Erzsébet-szigeti lehajtóig állt a Magyarországra tartó kocsisor – ilyen az utóbbi időben nemigen fordult elő.

A dél-komáromi Tesco áruház parkolójában álló gépkocsik kétharmada szlovák rendszámú volt. Sokan tartottak a kezükben hosszú bevásárlólistát és zsebszámológépet. „Nagyon megéri most ide jönni vásárolni, bár azt is észrevettem, hogy az áfa emelkedése már megmutatkozik vásárlásegyes termékek árában. Igaz, még így is jobban járok, mint ha odahaza vásárolnék be” – mondta a lapnak egy középkorú férfi.

A gyenge forinton kívül a karácsony utáni leárazás is vonzóvá teszi a magyarországi vásárlást, hiszen egyes ruhaneműkre 50-70 százalék kedvezményt adnak, az áfaemelés kompenzálására pedig 25-30 százalékkal olcsóbban kínálnak számtalan élelmiszert a nagyáruházak.

A dél-komáromi ruhaboltokban ugyanakkor nemigen tapasztalják, hogy növekedett volna a forgalmuk a forint mélyrepülésének köszönhetően. Egy győri butik eladója is arra panaszkodott, hogy forgalmuk a kedvező árak ellenére rossz. „A szlovákiai vásárlók szinte kivétel nélkül a nagyáruházakba mennek, így mi a kisebb boltokban nagyon rossz helyzetben vagyunk” – mondta a kereskedő. A Hospodárské Noviny című gazdasági napilap szerint viszont a dél-szlovákiai élelmiszerboltok arra panaszkodnak, hogy a magyarországi bevásárlóturizmus miatt forgalmuk 25-40 százalékkal is visszaesett.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 12.

Március 19-én, pénteken Belső kommunikációs workshop a Kreatív szervezésében!