hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. november. 27., péntek - Virgil.
hirdetés

Kétperces trükk a fogyáshoz

Egy újonnan publikált tanulmány szerint, ha sokáig szagolgatjuk az erősen áhított, egészségtelen ételeket, egy idő után már kevésbé fogjuk kívánni őket.

hirdetés

A University of South Florida kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy jelentős összefüggés van az ételek utáni sóvárgás mértéke és a szagolgatásuk időtartama között.

A tudósok vizsgálataiban résztvevő önkéntesek feladata különböző egészséges, illetve kevésbé egészséges ételek (például eper és keksz) változó időtartamú szimatolgatása volt. A kísérletben mindazok, akik csupán fél percig szagolgatták a kekszet, sokkal inkább sóvárogtak az édesség után, mint azok, akik több mint két percig tartó szagolgatásra voltak kényszerítve. Ez utóbbi csoport tagjainak ekkorra már „elment a péterkéje” és inkább az epret választották.

Az alma és pizza párosítás esetében is hasonló volt a helyzet.

Forrás: 123rf

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az agy nem feltétlenül különbözteti meg, hogy melyik érzékelési módozaton (szaglás, ízlelés) keresztül jut el hozzá a pozitív inger, vagyis, ha sokáig szagolgatunk egy általunk különösen megkívánt ételt, idővel az elfogyasztása iránti vágyunkat is lecsillapíthatjuk.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Aol.)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Meghosszabbított nevezési határidő: 2020. november 27.

A HR és a vezetés szerves része, hogy értsük a munkavállalóban végbemenő folyamatokat. Webináriumunkon azok a szolgáltatók mutatják be gyakorlati megoldásaikat, akik egy szervezet emberi működésével kapcsolatos kérdésekre adnak válaszokat. HR-eseknek ingyenes!