hirdetés
hirdetés

Gyorsan drágulnak a magyar élelmiszerek

A hazai áremelkedés dobogós szinte került. Miközben összességében csökkent az Európai Unióban az inflációs ráta. Utóbbi esetében az augusztusi 1,4 százalékhoz képest most 1,2 százalékot mért az Eurostat, a tagállamok közös statisztikai hivatala. 

hirdetés

A kontinensen a fogyasztói áraknál csökkenést mértek Cipruson, Portugáliában, Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban, míg a magyar áremelkedés felkerült a dobogóra: a hazai 2,9 százaléknál csak Szlovákiában (3%) és Romániában (3,5%) drágult jobban az élet.

Az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben szeptemberben. A végleges adatok szerint éves szinten mindössze 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami a legkisebb mértéket jelenti a 2016 novemberében mért 0,6 százalék óta. A revíziót az indokolta, hogy a vártnál kevésbé drágultak az ipari termékek, ami pedig újabb vészjósló jel a termelés és a bizalom csökkenésével küzdő euróövezeti gyáripar számára.

Magyarországon és Lengyelországban kiugróan gyorsan emelkednek az árak

Ahogy arról nemrég részletesebben is írtunk, az alapvető élelmiszerek ára elszállt az utóbbi időszakban, és több esetben is kiemelkedő drágulásról árulkodtak a számok, például az uborka, a burgonya, a paradicsom, és a vöröshagyma ára is drasztikusan megugrott.. Ezt igazolni látszik az is, hogy az Eurostat környező országokra vonatkozó adatait összevetve az elmúlt közel két évben Magyarországon kiemelkedően gyorsan emelkedtek az élelmiszerárak, megelőzve Lengyelország kivételével az összes V4-es országot.

(forrás: Mfor.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél