hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. október. 28., szerda - Simon, Szimonetta.
hirdetés

Magyar big data cég is küzd az éhezés ellen

A magyar Starschema Kft. adatelemzési és adatvizualizációs megoldásait alkalmazza az ENSZ világélelmezési szervezete, a World Food Programme (WFP), az együttműködés többek között a krízishelyzetek előrejelzésére, a segélyszervezet pénzügyi eszközeinek hatékonyabb felhasználására és logisztikai tevékenységének optimalizálására terjed ki - közölte a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég az MTI-vel.

hirdetés

A Starschema közleménye szerint a WFP célja, hogy 2030-ra teljesen felszámolja az éhezést a Földön. A tavaly 6 milliárd dollár támogatásból gazdálkodó szervezet világszerte több mint 80 országban rendelkezik irodával, és évente átlagosan 80 millió embert ér el humanitárius akcióival. A tevékenysége során keletkező, illetve az ahhoz kötődő hatalmas adatmennyiség feldolgozására és hasznosítására korábban is alkalmazott már big data technológiákat - tették hozzá.

Kifejtették, a magyar cég az úgynevezett Big Data Lake technológia felhasználásával segíti a segélyszervezet adatainak egy helyre koncentrálását, illetve modern adatelemzési eszközöket biztosít azok feldolgozásához. A kft. ezzel a megoldásával tavaly elnyerte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Informatikai Innovációs Díját.

Az együttműködés több területet is érint. A bevezetett módszerek a jövőben lehetővé teszik a különböző okokból (pl. időjárás, járványok, katasztrófák) bekövetkező élelmezési vagy egészségügyi krízishelyzetek előrejelzését. Mivel a szervezetnek több ezer járműve és szállítóeszköze van, az adatok elemzése a WFP logisztikai tevékenységének támogatásánál is óriási segítséget jelent. A digitális alapokra helyezett működés emellett az adományok elosztása és a futó humanitárius programok finanszírozása terén is komoly hatékonyságjavulást hozhat.

Forrás: 123rf

A big data technológiák alkalmazása mélyebb összefüggések feltárására is lehetőséget ad. Erre lehet példa a szervezet által adományozott, élelmiszerek és meghatározott termékek vásárlására használható bankkártyák tranzakcióinak elemzése, ami értékes visszajelzést adhat arról, hogy az adományok valóban a kitűzött céloknak megfelelően hasznosulnak-e. A gyermekétkeztetés és a társadalmi mobilitás kapcsolatának vizsgálatában pedig fő szempont az, hogy a WFP által ingyenesen nyújtott iskolai étkezés mennyire ösztönzi a gyermekeket arra, hogy bejárjanak a tanórákra, illetve, hogy ez milyen hatással van az ő és családjuk későbbi boldogulására.

A Starschema közölte: a budapesti székhelyű cég idén mintegy 20 százalékos bevétel növekedést ért el, amely várhatóan év végére meghaladja a 2,3 milliárd forintot. A cég megrendeléseinek mintegy 70 százaléka a tengerentúlról származik, ügyfelei között van az Apple, a Tesla, a Walt Disney és a Netflix is. A foglalkoztatottak száma idén az egy évvel ezelőtti 150-ről 170-re nőtt - tették hozzá.

A nyilvános elérhető cégadatok szerint a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég árbevétele tavaly nettó 1,89 milliárd forint volt, 2015-ben pedig 1,22 milliárd forintra tett szert. A kft. adózott eredménye tavaly meghaladta a 115,89 millió forintot, az azt megelőző évben 111,09 millió forint volt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Online eredményhirdetés: október 28., 10:00, a storeinsider.hu oldalunkon!

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!