hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. szeptember. 24., péntek - Gellért, Mercédesz.
hirdetés

Magyarországon évente kétmillió tonna élelmiszer a szemétben végzi

Majdnem kétmillió tonna ételhulladék megy veszendőbe évente, becslések szerint ennyi maradék keletkezik Magyarországon. Ezzel az EU középmezőnyébe tartozunk. Ráadásul a kidobásra ítélt élelmiszer hasznosítását a jogszabályok nem teszik lehetővé, nemhogy rászorulóknak, de még haszonállatoknak sem adható. Elképesztő pazarlás, miközben sokan éheznek.

hirdetés

A kukába dobott élelmiszer, amellett, hogy kidobott pénz, komoly károkat okoz környezetünknek, ilyképpen ugyanis nemcsak maga az étel vész kárba, hanem minden olyan erőforrás is, ami az előállításához és a konyháig való eljuttatásához kellett – például a víz, amivel locsolták a zöldséget-gyümölcsöt, a tároláshoz használt energia, a szállítási költség, a munkadíjak és a csomagolóanyag is.

A meleg étel fogyaszthatósági ideje az elkészítésétől számítva három óra múlva lejár, ha nincs lehetőség a melegen tartására vagy a gyors lehűtésére. Ez annyit jelent, hogy az elkészítés után három órával már nem szabad elfogyasztani, ki kell dobni – magyarázta el a jelenlegi szabályozás lényegét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vendéglátás- és étkeztetés-felügyeleti osztály vezetője. Zoltai Anna hangsúlyozta: ha az ételt folyamatosan 63 fokon, vagy afölött tartják, illetve gyorsan 4 fok alá hűtik, és hűtve is tartják, akkor az étel elkészítője határozza meg, hogy az adott élelmiszer meddig fogyasztható.

A közétkeztetéssel foglalkozó Hungast cégcsoport üzletfejlesztési igazgatója elmondta: a vállalkozás berkein belül többször is tesztelték már a fogyaszthatósági határidővel jelzett ételek eltarthatóságát, hiszen komoly élelmiszer-biztonsági kockázattal járna, ha a fogyasztók nem megfelelő minőségű élelmiszert kapnának. Páger Zsolt közölte, hogy vállalatuk belső szabályozása szerint azok a készételek sem örök életűek, amelyeket folyamatosan 63 fokon vagy felette tartanak. "Nyolc óra elteltével ezek is ételhulladéknak számítanak. Ha ez az idő lejár, akkor az ételt át kell adnunk a hulladékszállítónak” – ismertette.

Rászorulók sem kaphatják meg

A pazarlás megszüntetése céljával civil szervezetek évente több alkalommal kezdeményezik, hogy az ipari konyhákon megmaradt ételt megkaphassák rászorulók, a szakemberek szerint azonban ez egészségügyi kockázattal jár. „Nincs olyan jogszabály, amely engedélyezi, hogy a fogyaszthatósági határidő lejárta után az élelmiszereket továbbadjuk. Nem azért, mert sajnáljuk, hanem mert a készételekben egy idő elteltével mikrobiológiai elváltozás kezdődik, ami végképp nincs jó hatással a rászorulók amúgy is legyengült szervezetére” – magyarázta Páger Zsolt, hogy miért nem tartja jó ötletnek a felvetést.

A Nébih vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztály vezetője, Zoltai Anna is úgy látja: senki nem vállalhatja és nem is vállalja a felelősséget egy esetleges megbetegedésért, és nem is valószínű, hogy ez a közeljövőben változni fog. Az étkeztetők, ismerve a szabályokat, illetve a mögöttük meghúzódó, fent említett szakmai tényeket, érthető okokból nem vállalják a lejárt készételek kiadását.

Felmerült az az ötlet is, hogy ha mást nem, legalább az iskolai menzák maradékát juttassák el a rászorulóknak. Ez azonban Zoltai Anna szerint a már említetteken kívül más kérdéseket is felvet. „Az ételnek, amit a gyerekek nem esznek meg, a szülő azonban már kifizetett, jobb minőségűnek és finomabbnak kellene lennie – érvelt. – Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a diákok ne maradjanak éhen, és az ételt se kelljen kidobni.”

Vannak kiskapuk

Az ételmaradék a haszonállatok etetésére sem hasznosítható 2002 óta. Akkor hozta meg ugyanis az agrártárca az Európai Unió jogharmonizációjának megfelelően az élelmiszer-hulladékokra vonatkozó rendeletet, amely szerint a sertéseknek nem szabad olyan moslékot adni, amelybe otthoni vagy a menzákon, éttermekben megmaradt ételmaradékot kevertek. Annak idején, amikor még évente 8 millió sertést neveltek az országban, az állatok élelmezése részben az éttermi maradékokra épült a kisebb gazdaságokban.

„Egyszerűen járványügyi okai vannak annak, hogy a haszonállatok nem ehetnek a maradékból, de a többi állat minden további nélkül kaphat ételmaradékot” – világosította meg a helyzetet a Nébih vendéglátás- és étkeztetésfelügyeleti osztályának vezetője. Ennek megfelelően a megmaradt ételt megkaphatják az állatkertek vagy akár az állatmenhelyek is.

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni: csak rajtunk, fogyasztókon múlik, hogy csökkenjen az ételhulladék mennyisége. Csupán annyit kell tenni, hogy vásárlás előtt benézünk a hűtőszekrénybe, és meggyőződünk róla, mi az, amiből már van otthon. Így nem vásárolgatnánk olyan terméket, amire valójában nincs is szükségünk vagy ami amúgy is a szemetesben végzi.

(forrás: Helyi Híradók)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! 10 alkalmas képzés péntekenként: 10 oktatási nap + konzultációs lehetőség! 2021. októbertől!

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Végső nevezési határidő: október 15.