hirdetés
hirdetés

Megfogyatkoztak a bolti eladók

Már márciusban elkezdődött a létszámcsökkentés. Az iparcikkes boltok 15 órás zárása már visszafogta a vásárlókat és a boltos eladók létszámát is. A 4-5 ezer fős leépítés korábban nem jellemezte ezt az időszakot.

hirdetés

A statisztika is jelzi a koronavírus okozta változásokat a boltos foglalkoztatásban – írja a blokkk.com. 2020 március második felében már csak 15 óráig lehettek nyitva az iparcikkes boltok, március 28-tól kezdve pedig a kijárási korlátozás miatt döntő többségüket (közel 80 ezer boltot) nem is kereshették fel a vásárlók. Az iparcikkes boltok bevétele már március második felében is jelentősebb mértékben csökkent, a statisztika például a ruházati boltoknál a fél piac elvesztését jelzi ebben az időszakban.

A boltosoknak azon kellett törniük a fejüket ebben a helyzetben (mint a gazdaság más területén is, például a vendéglátásban), milyen költséget tudnak lefaragni, a fennmaradás érdekében. Nagy részük pedig március legvégén le is oltotta a villanyt, hogy legalább ennyit is megtakarítson, ha már a bérleti díjából nem engedtek egy árva petákot sem egyes bérbeadók. De hát ott volt még a létszám is.

Forrás: 123rf

A statisztika azt mutatja, hogy a boltosok rákényszerültek a létszám csökkentésére már márciusban. A 2-3% közötti leépítés aránya azért azt is jelzi, hogy ebben az időszakban megpróbálták az eladók létszámát azért amennyire lehetséges volt, annyira tartani, hiszen az újranyitás lehetőségére mindig is kellett gondolni. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a koronavírus járvány milyen változásokat kényszerít ki a további időszakban, bár a március végi kijárási korlátozás komoly figyelmeztetés volt a vállalkozások számára is.

Márciusban a nagyobb (öt főnél többet foglalkoztató) boltos vállalkozások körében több mint ötezer-hatszáz fővel csökkent a létszám, ezen belül az eladók (fizikai dolgozóké, eladóké, pénztárosoké, árufeltöltőké, raktárosoké) négyezer-ötszáz fővel, 2020 elejéhez képest (a korábbi években ebben az időszakban nem volt jellemző a létszámcsökkenés):

 

2019 március

2020 január

2020 március

változás 2020

 összesen

212 192

213 097

207 428

-5669

 ebből eladók

151 318

151 903

147 345

-4558

 ezen  belül teljes
 munkaidős

114 997

116 363

112 306

-4057

 részmunkaidős

36 321

35 540

35 039

-501

 KSH, bolti kiskereskedelem, alkalmazottak száma, eladók: fizikai dolgozók, átlagos állományi létszám, legalább öt fős vállalkozások, élelmiszer: szakboltok nélkül,

Egyes szakmacsoportokat kiemelve is kitűnik a létszám leépítésének kényszere:

 

2019 március

2020 január

2020 március

változás 2020

 ruházat

11 032

11 604

10 402

-1202

 lábbeli

3145

2 574

2390

-184 

 turkáló

1487

1483

1047

-436 

 játék

730

669

598

-71

 KSH, bolti kiskereskedelem, alkalmazottak száma, eladók: fizikai dolgozók, átlagos állományi létszám, legalább öt fős vállalkozások, élelmiszer: szakboltok nélkül,

(forrás: blokkk.com)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[254963] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél