hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. szeptember. 17., péntek - Zsófia.
hirdetés

Elemzés

Nehéz helyzetben vágtak neki a harmadik hullámnak a cégek

Nehéz helyzetben indultak neki a cégek a koronavírus-járvány harmadik hullámának – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás eredményeiből. A második hullám ugyanis tízből 9 kkv-t hátrányosan érintett, amelyek miatt a cégek több mint felénél megszorító intézkedések alkalmazására volt szükség. A legtöbb vállalkozás számára a belföldi kereslet csökkenése és a megváltozott munkafolyamatok okoztak eddig nehézséget.

hirdetés

Az elhúzódó járványhelyzet egyre súlyosabban érezteti hatását a hazai kis- és középvállalkozások körében. „A K&H kkv bizalmi index kutatás 2020. negyedik negyedéves eredményei alapján a koronavírus-járvány harmadik hulláma nehéz helyzetben érte a cégeket, ugyanis a második hullám komoly nyomot hagyott a hazai kkv szektor működésén.

November végével bezárólag a kkv-k 90 százaléka érezte a járvány negatív gazdasági hatásait, ezen belül a válaszadók harmadát súlyos veszteségek érték. Az egyes iparágakat azonban eltérő módon érintette a válság. Leginkább a szolgáltató szektorban dolgozók kerültek nehéz helyzetbe, akiknek 36 százaléka számolt be komoly veszteségről, a mezőgazdaságban viszont "csak” minden ötödik cég tapasztalt hasonlót.

A második hullám alatt bevezetett megszorító intézkedések számottevő szigorítására remélhetőleg már nem lesz szükség a harmadik hullám alatt, ugyanakkor a kkv-k helyzete várhatóan csak a gazdasági nyitással fog számottevően javulni” – foglalta össze az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és támogatás vezetője.

A csökkenő belföldi kereslet jelenti a legnagyobb kihívást

A járvány első és második hullámában is, változatlan értékben (47 százalék), a belföldi kereslet csökkenése okozta a legnagyobb kihívást, ami láthatóan a harmadik hullám alatt is velünk marad. A további akadályozó tényezők között jelentősebb eltérés két esetben mutatkozik az elmúlt két hullámban tapasztaltaknál.

A megváltozott munkarend és cégen belüli munkafolyamatok, feltehetően a körülményekhez való alkalmazkodás miatt, a második hullám során már kisebb mértékben nehezítették a cégek életét (31 százalék). A szükséges munkaerő hiánya ugyanakkor már a cégek 18 százalékát hátráltatta az első hullám 11 százalékához képest. Ennek hátterében többek között az állhat, hogy a járvány alatt felszabaduló munkaerő szaktudása és tapasztalata nem feltétlenül felel meg annak, amit az adott munkaadó keres.

„A hazai kisvállalkozások működésére – közvetetten ugyan –, de a válság kezdete óta folyamatosan gyengülő forint is kedvezőtlenül hat, erről a válaszadók több mint fele (54 százalék) számolt be. Legtöbben (59 százalék) az import termékek árnövekedése miatti árrés csökkenést jelölték meg fő okként, a cégek közel negyede (24 százalék) pedig az értékesítési lehetőségek romlását említette, amelyet a szükséges áremelések okoztak” – értékelte az eredményeket Kökény Roland.

A járvány gazdasági hatásainak mérsékléséhez a kkv-k több mint fele (53 százalék) megszorító intézkedéseket alkalmazott. Legnagyobb arányban a dolgozók munkaidejének csökkentése és a cég havi kiadásainak mérséklése volt jellemző (32 és 29 százalék). Leépítéssel és a bérek csökkentésével eddig a cégek egyaránt 14-14 százaléka élt.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok,

munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2020. november 9-26. között történt.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:

mikrovállalkozások (20 - 100 millió Ft)

kisvállalkozások (101 - 300 millió Ft)

középvállalkozások (301 millió Ft - 2 milliárd Ft)

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

A TikTok az elmúlt időszakban már nemcsak a tinik és az új social média platformok iránt érdeklődök körében produkált robbanásszerű növekedést, hanem a "mainstream" ingerküszöbét is átlépte, és kezdetét vette a "TikTok-aranyláz". Minden, amit tudni kell róla - egy nap alatt!

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! 10 alkalmas képzés péntekenként: 10 oktatási nap + konzultációs lehetőség! 2021. októbertől!

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Végső nevezési határidő: október 15.