hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. október. 23., péntek - KÖZT.KIKIÁLT., Gyöngyi.
hirdetés

Nem minden élelmiszer-hulladék szemét

 „Élelmiszer-veszteségek keletkezésének okai, azok kezelése és megítélése a feldolgozóipari vállalatok körében” címmel adta közre a NAIK AKI a témában végzett kutatásának eredményét.

hirdetés

Az élelmiszerek feldolgozási fázisa során sokféle hulladék, melléktermék keletkezik, melyek jó része értékes biológiai anyag, hasznosításuk ezért számos előnnyel járhat környezetvédelmi, fenntarthatósági, gazdasági értelemben. Ennek ellenére jelenleg kevés figyelem irányul erre a területre, a szabályozás sokszor nem segíti a megfelelő hasznosítást.

A kutatás során 2018-ban több mint 4000 magyarországi élelmiszeripari cégnek kiküldött kérdőívre 175 értékelhető válasz érkezett, ami kiegészült kvalitatív kutatással is, amelynek keretében mélyinterjúkat készítettek a szakemberek. A válaszadók többsége nem tartja jelentős problémának a keletkező veszteségek jelenlétét, mert azt a technológiai folyamat természetes részének tekinti. Ugyanakkor azok a cégek, ahol a keletkező veszteségek kezelése erősen szabályozott és meglehetősen költséges, súlyosabb problémának vélték a veszteségek keletkezését. A megkérdezett cégek egyértelműen anyagi kérdésként kezelik az élelmiszer-veszteségek keletkezését: ezért igyekeznek jobb kihozatali mutatókat elérni, az elkerülhetetlen veszteségeket minél jobban hasznosítani, vagy legalább minél olcsóbban elszállíttatni.

A válaszadók háromnegyede nem érzékelt eddig semmiféle külső elvárást (a társadalom, a fogyasztói, a hatóság stb.) részéről. Az élelmiszer-feldolgozók számos akadályozó tényezővel szembesülnek, amennyiben jó hasznosítási lehetőséget keresnének keletkező élelmiszer-hulladékaiknak: ezek többsége szabályozási kérdés, de emellett jelentős kihívást jelent az is, hogy a melléktermékeknek nem alakult ki valós piaca, nincs megfelelő láncszerű együttműködés az érdekeltek között és jelenleg nincs elég ösztönző erő a veszteségek csökkentésére.

Az élelmiszer-hulladékok csökkentésében, illetve jobb hasznosításában ennek megfelelően csak akkor lehetne áttörést elérni, ha az élelmiszer-veszteségekkel kapcsolatos szabályozásban alapvető szemléletváltozás történne: olyan ösztönzők kellenének, hogy a cégeknek megérje a termelődő hulladékok elkerülése, a veszteségek minél jobb hasznosítása.

A kiadvány itt elérhető.

(forrás: NAIK AKI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!