hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. június. 13., vasárnap - Antal, Anett.
hirdetés

Nyereséggel zárta 2015-öt a Kométa

A Kométa 99' Zrt. az előző évinél 5 milliárddal több, mintegy 30 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, és az évek óta tartó veszteséges működést követően több százmillió forint nyeresége volt - mondta a cég gazdasági igazgatója az MTI érdeklődésére.

hirdetés

Prohászka Balázs magyarázata szerint Magyarország egyik meghatározó húsipari cége annak köszönhetően volt sikeres 2015-ben, hogy beérett a korábbi években megvalósított beruházások eredménye.

Nagymértékben növelni tudtuk hatékonyságunkat, a kibocsátás volumene mellett a termékfejlesztés is meghozta a várt eredményt: folyamatosan újabb és egészségesebb termékekkel jelentünk és jelenünk meg a piacon - jegyezte meg.

Közölte, hogy a nyereséget a további növekedéshez szükséges forgóeszköz-szükséglet kielégítésére, termékfejlesztésre, kapacitásnövelésre fordítják.

Ismertette, hogy a cég tavaly a 2014. évinél 37 százalékkal több, 50 ezer tonna árut értékesített, amelynek negyede volt feldolgozott húskészítmény. A védőgázzal csomagolt nyers húsok értékesítése több mint 60 százalékkal növekedett. Az export 42 százalékkal nőtt, a kivitelből a teljes bevétel 37 százaléka származott. A cég legnagyobb exportpiaca Olaszország, de termékei eljutnak a környező országokba, valamint Németországba, Hollandiába, Japánba és Szingapúrba is.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a belföldi értékesítésben a Kométa márkás készítmények aránya 2015-ben elérte a 72 százalékot.

A társaságnál 2015 végén 723-an dolgoztak, a létszám a forgalom növekedésével folyamatosan nőtt, 2014-ben 80, tavaly 63 embert vettek fel. A cég a saját dolgozóin kívül 74 embert kölcsönzött munkaerőként foglalkoztat, s a további bővüléshez keres a húsiparban már gyakorlott, továbbá ott dolgozni akaró munkavállalókat - mondta a gazdasági igazgató.

Prohászka Balázs utalt rá, hogy a Kométa 2015. előtt éveken át veszteséges volt, eredményei a gazdasági válság kezdete óta romlottak. A céget a tulajdonosok pótbefizetéssel és tőkeemeléssel többször segítették, emellett sor került a technológia teljes megújítására, a hatékonyág növelésére, termékfejlesztésre is.

A Kométa eredetileg két húsiparos olasz család tulajdonában volt, Kaposvár önkormányzata azonban 2013 áprilisában 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben 5 évre egy 2 milliárd forint tőkeemelési célú befektetésről szóló szerződéssel. Az olasz tulajdonosok ezt 1 milliárd forintos tőkeemeléssel növelték.

Az önkormányzat a lépésről a dolgozók és a beszállítók, azaz 900 család megélhetésének biztonságát védve határozott, 7 százalékos hozamgaranciát, valamint 75 százalékos döntési kompetenciát kért.

Prohászka Balázs a Kométa idei terveiről szólva azt közölte: szeretnék a céget növekedési pályán tartani. A tavalyinál mérsékeltebben növekvő árbevételre, és a tavalyihoz hasonló, vagy azt meghaladó nyereségre számítanak.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a város költségvetésének januári elfogadásakor és a közelmúltban tartott évértékelőjében is örömének adott hangot, hogy a Kométa sikeresen működik és a tavalyi nyereségének köszönhetően jelentős összegű iparűzési adót és hozamot fizet Kaposvárnak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Szerkesztőségi, független vagy márkázott podcastok, videók, dokusorozatok versenye.

Kiadónk társoldalai