hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. november. 28., szombat - Stefánia.
hirdetés

Startupok: soknak már prototípusa van

11 startuppal bővül Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H inkubációs program így 25 startuppal folytatja tovább működését. A startup világ fejlődése egyértelmű, hiszen a mostani csapatok komplex megoldásokkal, jellemzően már prototípussal érkeztek, így az inkubátorprogram is egyre inkább az akceleráció irányába mozdul el. Az újonnan bekerült csapatok többek között online orvosi tanácsadásra, tudatos hulladékmentes életmódra, vízválság elleni küzdelemre, és a város legjobb cukrásztermékeinek összegyűjtésére kínálnak megoldást.

hirdetés

A K&H fenntarthatósági stratégiájának egyik fő területe a vállalkozásösztönzés, amelyen belül kiemelt figyelmet fordít – a kkv-k és nagyvállalatok mellett – a startupokra is. „Magyarország vezető nagyvállalati inkubátoraként fontosnak tartjuk, hogy a gazdaságban egyre nagyobb súlyt képviselő startupokat hazai és nemzetközi sikerekhez segítsük. Szerepünket jól mutatja, hogy az elmúlt két év alatt a nálunk megforduló 31 startup több mint 1,2 milliárd forintnyi külső piaci tőkét vont be. Célunk továbbra is az, hogy minél több új csapat kerülhessen be a Start it @K&H programba, ezért is indítottunk el egy újabb kiválasztási hullámot nyár végén” – mondta el Németh Balázs divízióvezető, a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője. „A legutóbbi kiválasztási hullámra rekordszámú, 41 csapat jelentkezett a pénzügyi megoldásoktól az oktatásig, a digitális kereskedelmi vásárlásoktól a hagyományos értékesítési megoldásokon át az orvostechnológiáig. A startup világ elmúlt években történt fejlődését jól mutatja, hogy az eddigiekhez képest a mostani jelentkezők komplexebb megoldásokkal érkeztek. Több volt az olyan érettebb, termékkel rendelkező startup, akik már a piacra lépés előtt állnak, szemben az eddigi tapasztalatokkal, ahol inkább a kezdeti inkubációs fázisban lévők voltak többségben. Inkubáció helyett tehát lassan, de biztosan az akceleráció irányába mozdulunk el” – részletezte az eredményeket Németh Balázs.

Az újonnan bekerült csapatokkal – vezető hazai, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorként – jelenleg 25 startup vesz részt a Start it @K&H inkubátorprogramban. A startupok lendületes fejlődése érdekében a legalább fél éven át tartó közös munkát dedikált iparági mentorok segítik. A csapatok emellett 20 ezer dolláros Google-felhőszolgáltatást, folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak az alkotó közösségi térben, valamint bekerülnek a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is. „Iparágfüggetlen inkubátorként folyamatosan bővül portfóliónk és mentorcsapatunk egyaránt. A most bekerült startupok többek között a mai élet kihívásaira választ kínáló orvostechnológiai, hulladékgazdálkodási vagy gamereknek szóló megoldásokat fejlesztenek” – tette hozzá a szakember.

A Start it @K&H inkubátorba újonnan bekerült 11 startup

  1. Az ATASI ezGDPR egy felhő alapú szolgáltatás, amely segít megoldani a GDPR-ral kapcsolatos problémákat. Módszertanaik képesek arra, hogy a legfontosabb, mindenképpen ellátandó, a kötelezően megvalósítandó teendőket közérthetően és tömören összefoglalva komolyabb jogi és informatikai szaktudás nélkül biztosítsák a megfeleltetés lehetőségét. 
  2. A Cyex egy vállalatoknak szóló SaaS (szolgáltatott szoftver) platform, melynek segítségével fejleszteni lehet a nem műszaki alkalmazottak kiberbiztonsági tudását.
  3. A DokiApp alkalmazás segítségével garantáltan 30 percen belül online orvosi konzultációt és tanácsadást lehet igénybe venni videótelefonáláson keresztül bárhol és bármikor.
  4. Az Édes Város Budapest különleges cukrászdáinak kínálatát gyűjti össze. A desszerteket meg is lehet vásárolni náluk, sőt, a rendeléseket ki is szállítják Budapesten, akár időpontra is.
  5. A Freeasy egy többoldalú platform, amely összekapcsolja a vállalatokat a reklámipar helyi szabadúszóival. A platform a helyi ismereteket, tudást tiszta, felhasználóbarát mechanizmusokkal közvetíti költséghatékony módon a nap 24 órájában.
  6. A Hallidai AI Gaming csapata egy hangsegéd webalkalmazást fejleszt gamereknek, amely két mobil- és egy asztali számítógép alkalmazásból áll. Az alkalmazás segít mindenben, amire a játékosnak szüksége van annak érdekében, hogy a játékos minél jobban elmerülhessen kedvenc játékában. 
  7. A Mondriaan különféle mobilos megoldások és okosvároshoz kapcsolódó fejlesztési projektek mellett tranzakció alapú jutalmazási platformot kínál. Májusban a csapat megnyerte a K&H Csoport fejlesztői versenyét, a K&H Innovathont. 
  8. A SIXIDE rendszer egy online szerkesztőfelület segítségével elérhető rich média készítő és kiszolgáló megoldás. Az egyedülálló online szerkesztőfelülettel reklámtartalmak állíthatók elő egy speciális háromdimenziós térben, amelyek az elkészítés után képesek megjelenni bármely online hirdetési felületen.
  9. A Vitrolink egy orvostechnikai platformot fejleszt, amely lehetőséget ad a fénymikroszkópokkal folytatott szövetminták abnormálisan osztódó sejtjeinek valós időben történő automata felismerésére és analízisére, adatai kiértékelésére, exportálására, kimutatások készítésére, illetve másodlagos szakvélemény kérésére.
  10. A Waterproof Investments egy olyan szolgáltatás, amely a vízválság ellen küzd úgy, hogy a pénzügyi szektorral együttműködve irányítja a beruházásokat a fenntartható befektetések felé.
  11. A Zero Waste Journey olyan szoftver, amely lépésről lépésre tanítja meg a hulladékmentes életmódot, játékos formában. A felhasználók figyelemmel kísérhetik egyéni fejlődésüket, ezen kívül csoportos kihívásokra is feliratkozhatnak, ahol versenyezni tudnak a többiekkel a virtuális térben.
(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

A HR és a vezetés szerves része, hogy értsük a munkavállalóban végbemenő folyamatokat. Webináriumunkon azok a szolgáltatók mutatják be gyakorlati megoldásaikat, akik egy szervezet emberi működésével kapcsolatos kérdésekre adnak válaszokat. HR-eseknek ingyenes!