hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. január. 22., péntek - Vince, Artúr.
hirdetés

Súlyos gondot okoz az elhúzódó aszály

Bár még csak április van, de a hónapok óta tartó szárazság miatt a gazdák arra számítanak, hogy már egy átlagosnak mondható terméshez is kisebb csodára lenne szükség, emiatt pedig a zöldségek és gyümölcsök drágulására lehet számítani – írja a Népszava.

hirdetés

És amennyiben takarmánynövényekből, kenyérgabonákból is gyenge termést takarítanak majd be, a húsok, húskészítmények, valamint a kenyér drágulására is lehet számítani.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke a lapnak elmondta, a Nyugat-Dunántúl, az Alpokalja kivételével az egész országban aszály van, és a legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletet is érinti, és nincs vízutánpótlás.

Az őszi vetések, mint a búza, a repce és a többi haszonnövény viszont aszályban teleltek át, és vízhiányban szenvednek. Ez a termésen is meglátszott:  búzából a hektáronkénti 5-5,5 tonna helyett 1,5-1,6 tonnát, kukoricából pedig az átlagos 7-8 tonna helyett 3-4 tonnát takarítottak be. Vancsura azt is megjegyezte, hogy Európa-szerte hasonló problémákkal küzdenek a termelők, bár ez a magyar termelőknek sovány vigasz.
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a gyümölcstermésről azt mondta, a téli csapadékhiány rövid távon nem okoz gondot, mert ilyenkor nyugalmi időszakban vannak a fák, de tavasszal, a vegetáció kezdetén a téli csapadék adná a tartalékot. A korán virágzó fáknál, például a kajszinál már jelenleg is gondot okoz a csapadékhiány, a többi gyümölcs pedig 1-3 hét múlva borulhat virágba, és ha addig tart az aszály, az további gondokat fog okozni.

Forrás: 123rf

Az időjárástól való függőséget az öntözött területek növelése tudná csökkenteni. A tervek szerint 2024-re 100 ezer hektárral bővítenék az öntözéses területek nagyságát.

Vancsura azt mondta, a gazdák egyelőre csak az öntözés fontosságáról hallanak egyre többet a kormánytól, amit maguktól is tudnak, de konkrét közép- vagy hosszú távú programról kevés szó esik. Ez viszont azért lenne fontos, mert öntözőrendszer kiépítése hektáronként 1-1,5 millió forint, de termelési ágtól és talaj- , illetve geográfiai viszonyoktól függően drágább is lehet.

„Annyi jutott el az érintettekig, hogy a belügyminisztérium felel majd azért, hogy a víz eljusson a gazdák földjéig, és lesz egy külön öntözési főhatóság, amelynek az lesz a feladata, hogy átvegye a gazdáktól az adminisztrációs ügyintézés zömét, mivel a jelenlegi bürokrácia megkeseríti a termelők életét. Ma drága és rendkívül bonyolult a vízjogi engedély kiváltása" – mondta a GOSZ tiszteletbeli elnöke.

(forrás: Népszava, Index)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Január végén ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol első kézből ismerkedhettek meg a 2020-as év kiemelkedő PR-kampányaival.

Február 4-én bemutatkoznak a HRKOMM Award 2020 nyertes pályázatai! Stay tuned! A programot folyamatosan frissítjük!

Milyen régi, új és régiúj, azaz a változásokkal együtt frissülő szolgáltatásokat tudnak nyújtani 2021-ben a HR-szolgáltatók? Február 16-án megtudhatjátok az év első szakmai rapid találkozóján!

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! Féléves képzés péntekenként: 10 oktatási nap + 9 konzultációs alkalom! 2021. februártól júliusig!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!