hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. január. 17., vasárnap - Antal, Antónia.
hirdetés

Szaloncukor: egyre fontosabb a minőség

Mintegy 3500 tonna fogyhat az idén az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, a forgalom értéke pedig 6,5 milliárd forint lehet, egyre többen vásárolnak minőségi terméket - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.

hirdetés

Elmondta, hogy a háztartások általában egy kilogramm szaloncukrot vesznek. A vásárlók közel kétharmada a zselést választja. Egy kilogramm szaloncukor már 799 forinttól kapható, a prémium kategóriájúak ára dobozonként elérheti a 3000 forintot, de kilogrammonként akár a 10 ezer forintot is.

Sánta Sándor - aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója - közölte, hogy a cég alig három éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben valamilyen közönség díjat elnyert, idén például a legfinomabb zselés szaloncukornak járó elismerést.

Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, 50 millió forint feletti az értékesítésből származó bevételük ezen édességből. Kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre.

Szécsényi Judit, az egyebek mellett Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. márkamenedzsere az MTI-nek elmondta, hogy évről évre nő ezen édesség eladása, amellyel a márkás szaloncukrok kategóriájában piacvezetőnek számítanak. Az elmúlt két évben 24 százalékkal nőtt az értékesített Milka szaloncukor mennyisége, abból éves szinten 300-400 tonnát adnak el, idén 370 tonnára számítanak. A vállalat szezonális termék értékesítésének mintegy 70 százalékát a Milka szaloncukor adja.

Forrás: EgészségKalauz

Évek óta a Feketeerdő íz a legkedveltebb, azt a kakaókrémes követi, a harmadik pedig a mogyorókrémes, mindezek mellett pedig nagy a kereslet a szaloncukor válogatásukra is - tette hozzá.

Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére közölte, hogy tavaly 190 tonna szaloncukrot gyártottak, idén pedig 204 tonnát. Az értékesített szaloncukorból származó bevétel 2018-ban 270 millió forintot tett ki, idén 340 millió forintot, jövőre pedig elérheti a 400 millió forintot.

Egyre nagyobb hangsúlyt képvisel a hozzáadott cukor nélküli szaloncukor a cég által gyártott mennyiségben: tavaly 13 százalék volt, idén már 18 százalék. Ezen termékek között található laktóz- és gluténmentes változat is. A cég értékesítési adatai alapján a legkedveltebb ízeknek a zselés, a kókuszos, valamint az aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukrok számítanak.

Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza közölte, hogy 20 százalékkal bővült a forgalmuk idén a tavalyihoz képest. Hozzátette: a fogyasztói döntések a minőségi termékek irányába tolódnak el, egyre keresettebbek a prémium termékek, így a cég által gyártott és forgalmazott szaloncukrok is. Legnépszerűbb termékük tavaly a klasszikus marcipán szaloncukor volt, amelynek forgalma évről évre bővül.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Január végén ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol első kézből ismerkedhettek meg a 2020-as év kiemelkedő PR-kampányaival.

Február 4-én bemutatkoznak a HRKOMM Award 2020 nyertes pályázatai! Stay tuned! A programot folyamatosan frissítjük!

Milyen régi, új és régiúj, azaz a változásokkal együtt frissülő szolgáltatásokat tudnak nyújtani 2021-ben a HR-szolgáltatók? Február 16-án megtudhatjátok az év első szakmai rapid találkozóján!

Kiadónk társoldalai

A piackövetés még soha nem volt ennyire egyszerű: árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!