hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. július. 29., csütörtök - Márta, Flóra.
hirdetés

Tesco: elindult a támogató program

Az áruházlánc hatodik alkalommal, a pályázók körét bővítve támogatja a helyi közösségeket. Még több oktatási intézmény, sőt már társasházak is jelentkezhetnek a Tesco pályázati programjára.

hirdetés

Április 1-jén ismét elindult a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programja, az „Ön választ, mi segítünk”, amire most először alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák, iskolák, továbbá nonprofit vállalkozások és lakóközösségek is jelentkezhetnek. A kezdeményezés eddigi 5 fordulójában az áruházlánc több mint 500 környezetszépítő, oktató-felzárkóztató és egészséges életmódra nevelő program megvalósulásához járult hozzá összesen közel 150 millió forinttal. A pályázat hatodik fordulójában a pályázók országosan 61 körzetben nyerhetnek el egyenként 400, 200, illetve 100 ezer forintot projektjük megvalósításához. A jelentkezéseket május 3-ig, a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül lehet leadni.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa azokat a helyi közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek, ezért hívta életre 2016-ban az „Ön választ, mi segítünk” programját. A pályázatra olyan szervezetek, baráti közösségek és most először alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését is várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá. Legyen az akár egy közös tér felújítása, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő rendezvények szervezése, vagy felzárkóztató, oktató programok fiataloknak és felnőtteknek egyaránt.

Az „Ön választ, mi segítünk” programban az összes, szavazási szakaszba bejutott szervezet hozzájárulásban részesül: az összegyűjtött szavazatok számának függvényében 400, 200, valamint 100 ezer forintot nyerhetnek. A program eddigi öt fordulójában összesen több mint 2000 pályázat érkezett, amelyek közül a Tesco vásárlói csaknem 14 millió szavazattal voksoltak arra a több mint 500 kezdeményezésre, amelyek végül az áruházlánc támogatásával valóra válhatnak.

A szervezetek változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tescónak köszönhetően számos településkaphatott például életmentő eszközöket, Duna-parti pihenőt, szervezhetett elsősegélynyújtó tanfolyamokat és egészségügyi szűréseket, szabadtéri közösségi programokat, tehetséggondozó csoportokat, állat- és környezetvédő programokat, továbbá fogyatékkal élők integrálását, gyermekek és családok boldogulását segítő közösségi kezdeményezéseket.

Az aktuális, hatodik fordulóban a pályázók április 1. és május 3. között, a program weboldalánkeresztül adhatják be jelentkezésüket. A beérkezett pályázatokat az Effekteam Egyesület (korábbi nevén a Magyar Adományozói Fórum) független szakértői bírálják el, ők választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ekkor már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés: június 17. és július 14. között ők dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezés kapja a 400, a 200, valamint a 100 ezer forintos támogatást.

A hatodik forduló eredményeit az áruházlánc 2019 augusztusában hirdeti ki.

A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

A legjobb HR-kommunikációs megoldások versenye. Normál nevezési határidő: augusztus 19.

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! 10 alkalmas képzés péntekenként: 10 oktatási nap + konzultációs lehetőség! 2021. októbertől!

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.