hirdetés
hirdetés

Tízezer emberen segített az Élelmiszerlavina

Csaknem száz tonna terményt takarítottak be a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában résztvevő önkormányzatok és civil szervezetek földjein dolgozók az elmúlt hetekben. Az egészséges élelmiszernövények összesen tízezer nehéz sorsú emberhez jutottak el. 

hirdetés

Negyedik alkalommal hirdettük meg az Élelmiszerlavina programot, amelynek keretében idén minden eddiginél több, összesen huszonhét önkormányzat és civil szervezet kapott támogatást, mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke. A többszereplős összefogásra épülő program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több bankmillió forint értékű vetőmagból a résztvevők szakmai felügyelettel zöldségeket – burgonyát, cukkinit, uborkát, paprikát, paradicsomot – termeltek, az előállított élelmiszert pedig odaadták a környéken élő hátrányos helyzetűeknek. A pályázók 31,5 hektáron gazdálkodtak, s csaknem kétezer embert vontak be a munkába. A program nem egyszeri támogatásról szól, a földeken dolgozók közül sokan a közös munkában megszerzett tudást aztán otthonukban is kamatoztatni tudják, emelte ki Cseh Balázs.

A támogatott pályázók zöme a hátrányos helyzetű országrészekből került ki, ahol a banknagycsaládok, szociálisan rászorulók, létminimum közelében élők, kisnyugdíjasok számára hatalmas segítséget jelent az itt megtermelt élelmiszer, hangsúlyozta Czigány Tibor. A Syngenta Kft. ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki, hogy hazánk meghatározó növényvédelmi és vetőmag előállító vállalata ismét részese lehetett egy olyan társadalmi kezdeményezésnek, amelynek keretében összesen tízezer ember kapott segítséget.

bankEbben az évben csaknem száz tonna termény került a rászorulókhoz. A szabolcsi Bökönyben például több mint ötszázan részesültek az Élelmiszerlavina terményeiből, közölte Gyalogné Lovas Irén polgármester. A megtermelt cukkinit, burgonyát, paradicsomot, paprikát az óvodában és a bentlakásos idősek otthonában, valamint rászoruló családok megsegítésére használták fel. A tolnai Kölesden pedig annyi paprika és cukkini termett, amelyből még négy környező település lakóinak is jutott.

A munkából civil szervezetek is kivették a részüket. A zalai Tudat Mezsgyéjén Alapítvány koordinátora, Bakos Gerda elmondta: a programban megtermelt zöldségeket intézményben élő értelmi fogyatékos embereknek osztották ki, egy része pedig az intézmény konyhájára került. A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány Toldon valósította meg a programot, itt 45 család vett részt a munkában. A magas munkanélküliséggel, mélyszegénységgel sújtott település lakóinak az önfenntartás is meghaladja a lehetőségeit, így minden segítség elkél, hangsúlyozta Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.

bank

 

 

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél