hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. november. 01., vasárnap - Marianna.
hirdetés

Új papíralapú raklapot fejlesztettek ki

Uniós és állami támogatással, mintegy hárommilliárd forintból papíralapú rakodólapot és ehhez kapcsolódó termékcsoportot, valamint az előállításhoz szükséges technológiát fejlesztett ki a csomagolóanyag-gyártással foglalkozó DS Smith Packaging Hungary Kft. - jelentette be a szerdai projektátadó ünnepségen a cég ügyvezető igazgatója Füzesabonyban.

hirdetés

Fekete Zsolt hangsúlyozta: a nagyrészt a vállalat Heves megyei telephelyén, közel öt év alatt megvalósult innovációt az unió és Magyarország kormánya a Széchenyi 2020 program keretében 30 százalékot meghaladó arányban, közel 749 millió forinttal támogatta.

Az új, PaPillOn márkanév alatt futó termékcsoport részeként olyan, világújdonságnak számító papíralapú raklapot, raklap fedőt és konténert fejlesztettek ki, amelyek teherbírása hasonló a jelenleg használt termékekéhez, ám azoknál lényegesen könnyebbek, környezetbarátabbak, emellett gomba- és csíramentesek - mondta.

Kiemelte: a túlnyomórészt újrahasznosított papírból készülő termékek előállítását két, ugyancsak az innovációs program keretében kialakított, egyedi gépsoron kezdték el Füzesabonyban. A berendezések éves gyártókapacitása mintegy 400 ezer darab.

Forrás: DS Smith

A budapesti központja mellett hét hazai gyártóbázissal rendelkező vállalatnál 7 kutató-fejlesztő munkakör betöltését tette lehetővé, Füzesabonyban 15 munkahelyet teremtett a fejlesztés. A termelés felfutása további 10 új munkatárs felvételét teszi majd szükségessé - közölte az ügyvezető igazgató.

Fekete Zsolt tájékoztatása szerint a londoni székhelyű DS Smith vállalatcsoport 37 országban van jelen. Összesen 270 telephelyén világszerte 32 ezer embert foglalkoztat, éves árbevétele megközelíti az 5 milliárd fontot.

A cég 1996. óta van jelen Magyarországon, itt több mint 700 dolgozónak ad munkát. Termékeit elsősorban autóipari, élelmiszeripari és elektronikai világcégeknek értékesíti, egynegyedét meghaladó arányban külföldön. Legfőbb export célországai Szlovákia és Ausztria, éves árbevétele tavaly elérte a 110 millió eurót.

A DS Smith Packaging Hungary Kft. füzesabonyi hullámtermékgyára 5 hektáros ingatlanon 21 ezer négyzetméter beépített területen működik. Az üzem 167 ember foglalkoztat és évente közel 60 millió négyzetméter hullámterméket állít elő.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!