hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. január. 16., szombat - Gusztáv.
hirdetés

V. Csoki Kupa

Idén ötödik alkalommal rendezte a Spartacus Vitorlás Egylet a gyerekek között nagy népszerűségnek örvendő Csoki Kupát. 

hirdetés

„A rendezést öt éve vállaltam magamra, egy halvány, kevés résztvevővel zajló utánpótlás versenyből szerettem volna egy népszerű regattát szervezni – mondja el Ziegler János a verseny szervezője. – Mire is van szükségük a gyerekeknek? Jó levegőre, sportolásra és finomságokra! Szerencsére sok jó barátom, partnerem van az édesiparban, akik vboldogan segítettek, felajánlottak termékeket a versenyre. A jó hangulathoz még nem megszokott dolgok is kellettek, amikkel a gyerekek nem találkozhattak korábban, ráadásul nem vitorlás versenyen. Felállítottuk a csoki szökőkutunkat, ezt folyamatosan lehetett „látogatni”, a versenyre lelátogató támogatóink rendelkezésére bocsátott nézőhajóból „Csokihajót” varázsoltunk. A futamok közötti pihenő időben a támogatók, gyerekek segítségével finomságokat, üdítőket osztogattunk az odavitorlázó versenyzőknek. Mindez nem kis örömet, vidámságot okozott mind az osztogatóknak, mind a kedvezményezetteknek! A futamok után vacsorát, vasárnap pedig reggelit készítettek a Spartacusos szülők. Mindezek a különböző egyesületbeli gyerekek barátkozását is segítették.”

Az idei verseny az Optimist és a 420-as hajóosztályoknak ranglista verseny is volt. Cseh, szlovák, szlovén és szerb gyerekekkel kiegészülve 104 Optimist és 14 db 420-as állt rajthoz. A szokásoknak megfelelően 9 futamra volt kiírva a verseny, mindegyik futam valamelyik édességgyártó, forgalmazó nevét viselte, a futamgyőztesek az ő ajándékcsomagjaikat vehették át.

tPénteken a megérkezett hidegfrontnak köszönhetően friss szél fogadta a versenyzőket. A kiváló szélviszonyokra és a nem túl bíztató vasárnapi előrejelzésre tekintettel 4 futamot rendeztek. 420-ban a Gyapjas-Ziegler és a Szilasi-Bonifert kettős osztozott a futamgyőzelmeken, Optimistben óriási csatát vívtak a magyar legjobbak a kétszeres Európa Bajnok szlovén Mara Turinnal. A kisebbeknek nagy próbatétel volt a futamok limitidőn belüli teljesítése. Felüdülést, a futamok között üdítőt és édességeket osztogató Csokihajó hozott. Partra érkezés után „Zsírosdeszka” party és egy 35 kg-os torta várta a fáradt versenyzőket.

Szombaton reggel hasonló időjárási viszonyok fogadták a versenyzőket, mint pénteken.t Az első két futam friss szélben zajlott, a harmadik futamra azonban elvesztette lendületét, néhány percig az is kétséges volt, hogy a futamot be lehet fejezni. A negyedik, azaz a nyolcadik futamra visszatért a friss szél, kisütött a nap is, így egy ideális futammal sikerült zárni a napot. A Sparis szülők paprikás krumplit készítettek a gyerekeknek.

Vasárnapra „bejött” az előrejelzés, tükör sima víz, a falevelek sem rezdültek... Parti halasztással, csúcsra járatott csoki szökőkúttal, labdajátékokkal telt a délelőtt, a szél épp hogy csak fújdogált, a verseny rendezője döntött, nem erőlteti a futamot.
„A díjkiosztón még gazdára talált – a verseny nevéhez méltóan – jó néhány köbméter édességet a támogatók jóvoltából. Köszönet a támogatóknak, remélem jövőre is hasonló színvonalú Csoki Kupát tudunk rendezni!” – közölte Ziegler János.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Január végén ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol első kézből ismerkedhettek meg a 2020-as év kiemelkedő PR-kampányaival.

Február 4-én bemutatkoznak a HRKOMM Award 2020 nyertes pályázatai! Stay tuned! A programot folyamatosan frissítjük!

Milyen régi, új és régiúj, azaz a változásokkal együtt frissülő szolgáltatásokat tudnak nyújtani 2021-ben a HR-szolgáltatók? Február 16-án megtudhatjátok az év első szakmai rapid találkozóján!

A piackövetés még soha nem volt ennyire egyszerű: árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!