hirdetés
hirdetés

A Raben segít a rászorulókon

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszeradomány szállításához kért segítséget 2015 márciusában. 48 tonna adományt juttatott el a Raben Trans European Hungary Kft. a kecskeméti illetve gyöngyösi regionális központokba. A jelentős mennyiségű adománnyal a Szeretetszolgálat  több mint ezerháromszáz rászoruló családot, idős, fogyatékkal élő és hajléktalan embert élelmez.

hirdetés

„Fontos a társadalomra és környezetünkre odafigyelni és igény, illetve szükség esetén felelősséget vállalni, támogatást nyújtani. Tapasztalatunkkal, szakképzett munkatársainkkal, kiterjedt hálózatunkkal szállítmányozóként ilyen feladatokban tudunk igazán segíteni. Bízunk benne, hogy az adomány sok ember életét támogatja majd.” – mondta Bolyki Ágnes, PR és marketing szakértő, CSR koordinátor.

„Köszönetet általában a rászorulókat támogató adományozóknak mondunk, a karitatív szervezetek munkájának elvégzését segítő szervezetekről viszonylag ritkán esik szó, pedig az ő szerepvállalásuk nem kevésbé fontos.” – hangsúlyozta Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. „A Raben Trans European Hungary Kft. közreműködésével sikerült áthidalni a dunántúli adományozó telephelye és a a Heves és Bács-Kiskun megyében élő rászoruló emberek közötti távolságot, és jelentős mennyiségű élelmiszert sikerült eljuttatnunk azokra a területekre, ahol nagyobb szükség volt a segítségre.”

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél