hirdetés
hirdetés

Plusz 400 sofőr a Waberer’s-nél

További 400 gépjárművezetővel növeli állományát a Waberer’s azt követően, hogy az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést.

hirdetés

A bővítést a flotta két éves átlagéletkorának fenntartását és kapacitás bővítését szolgáló, 1300 új szerelvény beszerzésére vonatkozó beruházás, valamint az egy szerelvényre jutó sofőrök arányának emelése teszi szükségessé. Ez utóbbi intézkedés – amely növeli a gépjárművezetők pihenésre fordítható idejét, javítva a munkavégzés biztonságát – éves szinten százmillió forint nagyságrendben jelent többletkiadást Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalatának.

A fejlesztés fedezetét a Waberer’s csoport 2014 első hat hónapjában elért, az elmúlt év azonos időszakához képest kétszámjegyű növekedése, valamint a fuvarozás bruttó költségfedezeti mutatója (gross margin) hasonló mértékű javulása teremti meg.

A jelenleg 3232 kamionszerelvényből álló flotta gépjárművezetőinek száma megközelíti a 4 ezret. A kamionpark az első hat hónapban a tavalyi év azonos időszakhoz képest 8,7 százalékkal nagyobb távolságot, összesen 202 millió kilométert tett meg Európa útjain. A legszigorúbb környezetvédelmi normáknak megfelelő vontatók 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása csaknem 3 százalékkal csökkent. A kamionok rakottsága 91 százalék feletti, ami 1,8 százalékos javulást jelent.

A Waberer’s International Zrt. legnagyobb piaca az első félévben változatlanul Németország, amit a fuvarvolumen és az árbevétel nagysága szerint sorrendben Magyarország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Olaszország követ.

Folytatódik a Waberer’s vállalatok uniós hálózatának kiépítése. A Waberer’s France idén tavaszi párizsi megalapítását követően ősszel az Egyesült Királyságban, az év hátralévő részében Hollandiában és Olaszországban alapít cégeket Európa komplett rakomány specialistája. Feladatuk a megrendelők ország-specifikus igényeinek mind teljesebb kielégítése.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél