hirdetés
hirdetés

A vendéglátás egyben országimázs is

Tagozatba tömörülnek, és közösen dolgoznak ezentúl a hazai vendéglátás, élelmiszerkészítés szereplői a Magyar Marketing Szövetség keretén belül, miután megalakult a szervezet HoReCa és Event tagozata. Az alapító tagok élelmiszeripari, rendezvényszervező és kommunikációs cégek, amelyek rá akarják irányítani a figyelmet erre a területre, amely jelentős fejlődésen és növekedésen megy keresztül.

hirdetés

Régóta esedékes kezdeményezésnek nevezték a tagok a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) HoReCa és Event tagozatának megalakulását a szervezet alapító ülésén csütörtökön, Budapesten. A Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa Szakkiállítás keretében megrendezett eseményen elhangzott: a Magyar Marketing Szövetség a marketing társadalmi elismertségének biztosítása, a gazdasági életben történő sikeres és hatékony alkalmazásának elősegítése, valamint kialakult kapcsolatrendszere révén kíván hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, nemzetközi elismertségének növeléséhez. Az MMSZ egyben egy platform, amely a kölcsönös előnyökkel járó összefogás lehetőségét teremti meg a szakma elméleti oktatói, gyakorlati felhasználói és üzleti alkalmazói között.

Javítani a kommunikáción

A Magyar Marketing Szövetség HoReCa és Event tagozata a fenti célok minél hatékonyabb megvalósítására jön létre, szándékai szerint összefogva a vendéglátásban, élelmiszerágazatban és szállodaiparban működő vállalkozásokat.

A turizmus a nemzetgazdaság egyik legnagyobb ágazata, amelynek a GDP-ben való részesedése a közvetlen és közvetett (multiplikátor) hatással együtt mintegy 10 százalékot tesz ki, és közel 500 ezer embernek ad munkát. A szektor jelentős növekedést él át, tavaly novemberben a vendégéjszakák száma éves alapon 4,8 százalékkal, az árbevétel 10 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken. Az ehhez kapcsolódó HoReCa szektor szintén fejlődik, ugyanakkor ezt eddig nem kísérte az ágazat aktív kommunikációja. A most létrejött HoReCa tagozat ezen kíván javítani.

Élelmiszer és vendéglátás: védjegyek

"Az aktív tagok elkötelezték magukat amellett, hogy közösen formálják a hazai éttermi, szállodai és általában a vendéglátó-ágazat marketingkommunikációját, amelyre mindezidáig kevesebb figyelem jutott annál, mint amennyit megérdemelne a terület" – mondta el az eseményt követően Bódi Krisztina. Az alakuló ülésen tagozatvezetővé választott marketingszakértő hozzátette: a hazai HoReCa ágazat speciális terület, az ehhez kapcsolódó marketing és kommunikáció pedig nagyban meghatározza azt, ahogy erről gondolkodunk. A jó HoReCa kommunikáció sokat hozzátehet a kedvező országimázs kialakításához is, hiszen az élelmiszer, valamint a vendéglátás egy ország egyfajta védjegye, reklámja is egyben – fogalmazott Bódi Krisztina, aki szerint ezért különösen fontos, hogy összehangolt és hatékony munka valósuljon meg a tagok részvételével.
A szakértő szerint ezért hiánypótló kezdeményezés a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) HoReCa és Event tagozatának megalakulása, amelynek tagjai lelkesen és várakozásokkal tekintenek a közös munkára – tette hozzá.

A Horeca tagozat tisztségviselői:

Tagozatvezető:

Bódi Krisztina, ügyvezető (Marketing Art Kft. / www.menteshelyek.hu)
Tiszteletbeli elnök:
Hovánszky László, ügyvezető igazgató (METSPA Beszerzési és Kereskedelmi Kft.)
Elnök:
Kaszás Attila, ügyvezető igazgató (Viwa Product Európa Kft.)
Alelnökök:
Várkonyi Beáta (Danone, Vállalati Kapcsolatok Igazgató - Magyarország, Csehország, Szlovákia)
Hermann Zsuzsanna (ügyvezető-főszerkesztő, Trade magazin)

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél