hirdetés
hirdetés

A versenyképesség megőrzését segíti a KAP

A hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező országoknak közösen kell fellépniük a KAP források megtartásáért és a gazdabarát, egyszerű szabályozásért – mondta Nagy István agrárminiszter a Didier Guillaume francia mezőgazdasági miniszterrel folytatott keddi kétoldalú megbeszélést követően Párizsban. 

hirdetés

A találkozón a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy a KAP forrásokat a jelenlegi szinten szükséges megtartani a 2020 utáni időszakban is. Ez azért fontos, hogy az európai gazdák versenyképesek tudjanak maradni a globális piacon. Nem kérhetünk többet a gazdáktól úgy, hogy közben csökkennek az uniós források – emelte ki a magyar tárcavezető.

A kormány kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért. A becslések szerint a magyar agrárium és magyar gazdák támogatását 25%-kal akarják csökkenteni.

Nagy István hangsúlyozta: a megfelelő KAP költségvetés mellett legalább olyan lényeges, hogy egyszerűbb legyen a források gazdákhoz történő eljuttatása. Hozzátette: csökkenteni kell az olyan uniós előírások számát, amelyek szükségtelenül bonyolítják a forrásokhoz történő hozzáférést.

Az új hét éves uniós költségvetés és a KAP jogszabályi javaslatok vitája ősszel folytatódik Brüsszelben, amelyek során Magyarország Franciaországgal és a V4-ekkel közösen határozott álláspontot fog képviselni az agrárforrások megtartása és a megfelelő KAP szabályozás elfogadása érdekében.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél