hirdetés
hirdetés

Csillaghullás a Grapoilánál is

A neves vakteszten a hidegen sajtolt bio kukoricacsíra-olaj, és a hidegen sajtolt bio napraforgómag-olaj kapott elismeréseket.

hirdetés

A világ legismertebb, vakteszten alapuló ételkóstoló versenyén minden évben több ezer élelmiszer méretteti meg magát a világ minden tájáról. Az idén több mint 12000 nevezés érkezett 104 országból. A neves séfekből, gasztrobloggerekből, szakemberekből álló komoly, független szakmai zsűri a márkanév, csomagolás, származási hely ismerete nélkül, csupán az étel ízvilágát, illatát, állagát tesztelve hozza meg döntését. 2019-ben a nevezettek csupán egyharmada részesült díjban, és kapta meg az egy, két vagy három Great Taste csillagot.

A verseny célja, hogy az ételek és italok egy hiteles, független értékelő rendszerben mérettessenek meg költséges marketing eszközök befolyása nélkül. Az arra érdemesnek talált ételek és italok megkapják, és a termék csomagolásán használhatják a kiváló minőséget jelölő, csillagos Great Taste matricákat, melyek jelenléte – akár kisebb cégek, addig ismeretlen márkájú termékein – a minőség garanciái a fogyasztók számára.
"Büszkék vagyunk rá, hogy ebben az évben két Grapoila olaj is Great Taste minősítést kapott" - írják.

A GMO-mentes magyar alapanyagból, Magyarországon ¬gyártott Grapoila hidegen sajtolt bio kukoricacsíra-olaj a tavalyi év után idén is megkapta a csillagot. Az olaj gyönyörű, tiszta, mély arany színével, frissen őrölt mogyorós-magos aromájával és krémesen lágy, édes karakterével ismét rabul ejtette a zsűrit.

"Az idén először nevezett Grapoila hidegen sajtolt bio napraforgómag-olaj pedig rögtön két csillaggal – kiváló minősítéssel – távozott a bírálók asztalától. Az intenzív, eredeti napraforgómag íz, a selymes, telt textúra, a zöld nyári rétet idéző aroma egy csöppnyi mogyorós jeggyel meghódította a zsűri ízlelőbimbóit. Megtalálták az igazi napraforgómag-olajat, amely a hidegen sajtolási eljárásnak köszönhetően teljes mértékben őrzi a minőségi, magyar alapanyag értékes tápanyagait. Kiváló salátaolaj és ízesítő, de magas füstpontjának köszönhetően alkalmas sütésre, grillezésre is.

Cégünk – a Grapoila olajokat gyártó Corn Oil Press Kft. – több mint 10 éve dolgozik saját fejlesztésű présgépeivel a hidegen sajtolás tökéletesítésén, melynek eredményeként immár 18 féle magból préselünk olajat. A környezettudatos, Zero Waste gyártás keretében minden keletkezett melléktermék hasznosításra kerül: belőlük értékes élelmiszer, takarmány vagy kozmetikum készül. Az ország keleti részén, a Sárréti régiójában elhelyezkedő üzem több családnak biztosít megélhetést" - áll a cég közleményében.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél