hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. február. 25., csütörtök - Géza.
hirdetés

Egyre nagyobb szerepet kapnak az IT beruházások a kkv szektorban

A hazai kis-és középvállalkozások kevesebb beruházást terveznek a következő egy évre a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján. A legnépszerűbb célnak az IT fejlesztések tekinthetők, amelyekre továbbra is nagy szükségük lesz a cégeknek, ha versenyképesek szeretnének maradni a vírusjárvány következtében kialakult helyzetben.

hirdetés

A KSH által májusban közzétett adatok szerint 2020 I. negyedévébennagyrészt a koronavírus-járvány hazai és nemzetközi gazdasági hatásai miatt 1,8 százalékkal mérséklődtek a nemzetgazdasági beruházások az előző év azonos időszakához képest. „A járvány szinte azonnal éreztette a hatását a cégek beruházási hajlandóságán, ugyanis a karantén idején készített gyorsfelmérés szerint drasztikusan, 41 százalékra csökkent a fejlesztésben gondolkodók száma. Ez a nagyon óvatos beruházási szándék a második negyedévre azonban konszolidálódott, és a tavaszi mélyponthoz viszonyítva már jelentősen erősödött a beruházási hajlandóság. A K&H kkv bizalmi index kutatás eredményei alapján jelenleg a cégek 69 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évre, amely az előző negyedévhez képest csupán 6 százalékpontos csökkenést jelent” – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

 Fókuszban az informatikai beruházások

Az IT szerepe a vírusjárvány következtében felértékelődött, ugyanis nemcsak a versenyképesség fenntartásában játszhat fontos szerepet a jövőben, hanem a fennmaradáshoz is elengedhetetlen. Ezt mutatja, hogy az informatikai fejlesztések, bár nem kiugróan, de annak ellenére 3 százalékponttaltudtak növekedni, hogy a cégek összességében visszafogják a kiadásaikat. Jelenleg a kkv-k 38 százaléka tervez informatikai fejlesztéseket a következő egy évben, mely főként a kereskedelmi szektorra jellemző(41 százalék).Itt elsősorban a kiszállítással végzett értékesítés automatizálása és az értékesítésre optimalizált weblapok lehetnek a célok. Ettől nem sokkal lemaradva a szolgáltatások és az ipar (38 és 37 százalék) következik, legkevésbé pedig a mezőgazdaság gondolkodik ITmegoldásokban (15 százalék). A további beruházási célok esetében az látható, hogy legnagyobb mértékben a gépjárműpark korszerűsítésére vonatkozó tervek eshetnek vissza, ugyanis az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal kisebb arányban, a cégek csupán 25 százaléka tervez jelenleg flottafejlesztést.

 Az idei évben megvalósulnak

A koronavírus-járvány gazdasági következményeinek vizsgálatára a K&H Bank áprilisban, majd júniusban is készített felmérést saját kkv ügyfelei körében. „Ebből az derül ki, hogy most már kevesebben tervezik az idénre ütemezett beruházások elhalasztását, mint ahogyan azt áprilisban jelezték. A tavaszi eredményekhez képest ugyanis 11 százalékponttal visszaesett azok aránya, akik úgy gondolják, hogy csak a jövő évben valósítják meg fejlesztési terveiket” – mondta el a szakember.

A felmérésről

A felmérést a K&H Bank végezte saját mikro kkv ügyfelei körében, célja a koronavírus járvány okozta gazdasági következmények felmérése a kis- és középvállalati szektor szereplőinél. Az online kérdőívet 3090 válaszadó töltötte ki 2020. június 12-21-e között.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! Féléves képzés péntekenként: 10 oktatási nap + 9 konzultációs alkalom! 2021. februártól júliusig!

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 12.