hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. december. 05., vasárnap - Vilma.
hirdetés

Elúszhat a citromsavgyár

Mégsem mennek Szolnokra a kínai beruházók?

Zátonyra futhat a szolnoki citromsavgyár-beruházás: a kínai befektetők Belgiumban, vagy jobb esetben Magyarország egy másik településén hozzák létre európai gyártóbázisukat.

hirdetés

Év végére már biztos nem indul be a szolnoki citromsavgyár – írja a Napi Gazdaság. A lap szerint előfordulhat, hogy nem is jön létre ilyen üzem Magyarországon. A magyar fél ugyanis eddig nem teljesítette vállalásait, és hiányzik a szükséges önerő is.

A kínai BBCA Group a lap szerint ezért más helyszínt keres beruházásához. Elképzelhető, hogy a gyár Pétre vagy Miskolcra települ, de a kínaiak térképére Belgium is felkerült.

kínaA 90 millió dolláros − mintegy 20 milliárd forintos − beruházásról Ven Csia-pao és Orbán Viktor még tavaly májusban állapodott meg, tavaly ősszel pedig létrejött egy magyar-kínai vegyesvállalat is a gyár megvalósítására. A jelek szerint azonban ezenkívül eddig semmi nem történt az ügyben.

A kínai gyártó cég és a Szolnoki Ipari Park Kft. ugyan 20 millió forintos tőkével létrehozta a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.-t, de sem a szükséges önerőt − körülbelül 4 milliárd forintot −, sem a kiemelt beruházási státust nem kapta meg a leendő üzem. Utóbbi azért is különös, mert ehhez pénzre nem, csak egy kormánydöntésre lenne szükség – írja a lap.
Mindezek hiányában a kínai befektetők tavaly télen már a megállapodás felmondását lebegtették, ezzel egy időben pedig megkezdték az új helyszín felkutatását.


(forrás: Napi Gazdaság)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Újra itt a Kreatív digitális versenye!