hirdetés
hirdetés

Felkészült a bulizók rohamára az Auchan

Idén a tavalyinál is nagyobb forgalomra készülnek az Auchan óbudai, a Szigettel szomszédos áruházában a fesztivál ideje alatt. Augusztus 5. és 13. között ezért megerősített személyzettel és az ilyenkor keresett termékekből kibővített készlettel várják a szigetelőket, akik a bevásárlás után a parkolóban kialakított zenés pihenőhelyen lazíthatnak. Bár a rendezvény csak szerdán kezdődik, az első szigetlakók már birtokba is vették a helyszínt.

hirdetés

Tavaly összesen 18 ezer liter kóla, 30 ezer doboz energiaital és mintegy 10 ezer üveg vodka fogyott az óbudai Auchan áruházban az egyhetes Sziget ideje alatt. A buli előtti alapozás hozzávalói mellett a fesztiválozók közül sokan itt szerelkeztek fel a kempingezéshez szükséges kellékekkel is: a 2018-as fesztivál idején 1300 sátrat, 1600 matracot és 2500 darab széket adtak el az üzletben.

Mivel az áruházlánc ebben az évben még erősebb forgalomra számít, nem csak az ilyen jellegű termékekből, de az ekkor szintén nagyon keresett pékáruból, felvágottakból, salátatálakból és készételekből is nagyobb választékot és mennyiséget kínálnak, a grillételekből pedig egyedi menüvel készülnek a Szigetre az Auchannál.


A rohamot ezúttal is nagyobb létszámú áruházi személyzettel várja az Auchan Óbudán. A vásárlók zökkenőmentes kiszolgálását diákmunkások és a külső munkaerő mellett más áruházakból érkező dolgozók támogatják, a külföldi vásárlókat angolul beszélő kollégák segítik majd. A fesztivál által érintett vasárnapon meghosszabbított nyitva tartással, 5 és 22 óra között állnak a látogatók rendelkezésére.

Az óbudai Auchan parkolójának egy része most is a fesztivál nem hivatalos before- és afterparty helyszíne lesz. A saját dj-vel rendelkező zenés pihenőhelyen babzsákokon és felfújható állatfigurákon lazíthatnak vagy akár bulizhatnak a fesztivállátogatók a koncertek előtt vagy után, „örökbe fogadhatják” sőt akár meg is nyerhetik a különböző óriásmatracokat, valamint szelfikerettel is fotózkodhatnak.

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél