hirdetés
hirdetés

Hungarikummá választották a dobostortát

A dobostorta bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a Magyar Értéktár négy tétellel bővült– mondta el Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság ülését követően, Budapesten.

hirdetés

A tárcavezető szerint napjainkban egyre jobban felértékelődik az értékmentés, ezért kiemelten fontos feladat a települési, megyei és nemzeti értékeink számbavétele, megőrzése és továbbörökítése a fiatal generációknak.

Nagy István ismertette, hogy a Hungarikum Bizottság idei második ülésének döntése értelmében a jövőben a gyűjteményt gazdagítja a dobostorta is, amelyet a magyar szakács- és cukrászművészetért sokat tevő, sokoldalú szakember és szakíró, Dobos C. József 134 évvel ezelőtt mutatott be először a nagyközönségnek, és kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is.

Forrás: 123rf
Forrás: 123rf

A miniszter tájékoztatott, hogy a bizottság a mai döntésével a Magyar Értéktárba vette a jellegzetes dunántúli pásztorhangszert, a hosszifuruglát, a regölést, valamint a magyar cifraszűrt és a magyar betyárköltészetet is.

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a Magyar Értéktár új elemeit méltatva elmondta, hogy a regölés, a hozzá kapcsolódó szokás és ének olyan kuriózum Európában, amely csak a Kárpát-medencei magyarságra jellemző, különleges termékenységvarázsló és köszöntő rítus. A miniszteri biztos elmondta, hogy a hosszifurugla mind játéktechnikájában, hangsorában és morfológiai kiképzésében is egyedülálló sajátosságokat hordoz. Hozzátette: a magyar cifraszűr nemcsak egy reprezentatív magyar népi ruhadarab, hanem nemzeti szimbólumunk is, míg a magyar betyárköltészet közel 200 éves múltra tekint vissza és hozzájárult a magyar virtus eszmei tartalmának fennmaradásához.

A hétfői bővítéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 71 érték, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 167-re emelkedett.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél