hirdetés
hirdetés

ITM: határozott lépésekre van szükség

A szaktárca közleményében hangsúlyozza, egyetértenek a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszterének álláspontjával, amely szerint a környezetbe kerülő, egyre növekvő műanyaghulladék ellen a lehető leghamarabb és leghatékonyabban kell fellépni.

hirdetés

Az Európai Unió által a műanyagok ellen indított harc jogszabályi kötelezettségei, tiltásai és korlátozásai mellett a minisztérium szükségesnek tartja a piacképes helyettesítő termékek felkutatását, és ezzel a versenyképesség megtartását, amihez innovációra, a gyártók és hasznosítók együttműködésére van szükség.



Az ITM az összefogást már januárban megkezdte az ipari és ágazati szereplőkkel, többek között az Országos Kereskedelmi Szövetséggel is a környezetvédelmet és a jogszabályi kötelezettségeket egyaránt szem előtt tartva.

A tárca kezdeményezésére létrejött munkacsoport közel 70 fővel vizsgálja a jogi, gazdasági, innovációs és fejlesztési javaslatokat. A kívánt hatás legeredményesebb eléréséhez elengedhetetlen a fogyasztók szemléletformálása, felhasználási szokásaik megváltoztatása is. E célból az ITM és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével nyárra elkészül az Országos Fenntarthatósági Szemléletformálási Stratégia - közölte az ITM.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél