hirdetés
hirdetés

Megugorhat a globális baromfihús-kereslet

A Nemzetközi Baromfi Tanács a Baromfi Világnap alkalmából hangsúlyozza, hogy a baromfihús a legnagyobb mértékben fogyasztott fehérjeforrássá válhat 2019-ben. Egyúttal közzétett egy tájékoztató kisfilmet is, amely a baromfihús fontosságáról és jelentőségéről szól.

hirdetés

A Baromfi Világnap bevezetését a magyar Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezte a nemzetközi baromfis szervezeteknél, így a jeles napot minden év május 10-én tartják meg. (A BTT a világnapot május 3-án szakmai konferenciával ünnepelte.) A Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) a világnap alkalmából kiadott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az afrikai sertéspestis miatt a sertéstermelés csökken, és a baromfitermékek betölthetik a keletkező réseket a világ fehérje-ellátásában. A szervezet szerint a baromfihús a legnagyobb mértékben fogyasztott fehérjeforrássá válhat 2019-ben.

– A Földön több százezren dolgoznak azon, hogy a fogyasztók számára előállítsák és szállítsák az egyik legfontosabb, tápláló, egészséges, fenntartható módon előállítható húsfehérjét – nyilatkozta a mondta Robin Horel, az IPC elnöke. – Kérjük, hogy a világ baromfi-termelőit, hogy csatlakozzanak az IPC-hez e nap megünneplésére, egyúttal használják ki a lehetőséget, hogy ez alkalomból proaktívan vegyenek részt az élelmiszer-biztonságról és a fenntarthatóságról folytatott vitákban.

Forrás: 123rf

Az IPC a világnap kapcsán egy, az „Éhezés nélküli világ” című videót is közzétett. Ez is alátámasztja, milyen fontos szerepet tölt be a baromfiágazat a növekvő világnépesség élelmiszer-ellátásában – hangsúlyozza a szervezet. – A fogyasztók kíváncsiak arra, hogy honnan származik az ételük, de sajnos gyakrabban kapnak választ az aktivista állatvédő szervezetektől, mint a gazdálkodóktól és az iparági szakértőktől. A kisfilm bemutatja a baromfi szerepét a világ növekvő népességének fenntartható módon történő ellátásában – magyarázta Ricardo Santin, az IPC alelnöke.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Élelmiszer-FMCG Hírlevél