hirdetés
hirdetés

Mi határozza meg a világ kiskereskedelmét a jövőben?

Kiemelt érdeklődés mellett zajlik az EuroShop 2020 szervezése, a világ elsőszámú kereskedelmi szakvásárára ugyanis már most annyi résztvevő jelentkezik, hogy megdőlhet a rendezvény 2017-es részvételi rekordja – közölték a szervezők. A kifejezetten a világ kiskereskedelmére összpontosító szakvásár és innovációs platform februárban Düsseldorfban egyesíti a globális retail szakmát. A kiemelt témák az innovatív megoldások, az energiatakarékosság és a dizájnlesznek.

hirdetés

Huszadik alkalommal rendezik meg februárban az EuroShop kereskedelmi szakkiállítást és vásárt, amely a szervezők szerint minden eddiginél élénkebb kiállítói érdeklődésnek örvend már most is. A düsseldorfi szakvásár rendezői a mostani számok alapján joggal számíthatnak arra, hogy a szakvásár mutatói elérik a 2017-es rekordot is. Akkor csaknem 128 ezer négyzetméternyi kiállítási területen 2368 kiállító vett részt a világ 61 országából. A Rajna-parti kereskedelmi seregszemlére mintegy 114 ezer szakmai látogató érkezett a világ öt földrészéről. A szervezők közlése szerint a februári rendezvényen ezeket a számokat is meghaladhatja a kiállítók, illetve a résztvevők száma.

Kiemelt téma lesz a környezetvédelem

A szakemberek az eseményen azt keresik, hogy a világ kiskereskedelmét mi határozza meg a jövőben, és melyek az innovatív termékek. Kiemelt szerephez jut majd az üzletberendezés és üzletdizájn, a vizuális eladás-ösztönzés, a kiskereskedelmi marketing, világítástechnika, kiskereskedelmi technológia, valamint az élelmiszer-technológia, az energia-gazdálkodás, vásár- és rendezvény-marketing, végül pedig a vendéglátó szolgáltatási berendezések. Az esemény során külön kiemelt figyelmet kap az energiatakarékos, innovatív világítástechnika is, amelynek egyre nagyobb szerepe van a kereskedelmi egységek dizájnjának kialakításában, miközben mérsékli az energiaköltségeket és egyben környezetbarát megoldást is jelent. Ilyen kiemelet téma lesz még az energiatakarékos tárolás kérdése is. Ennek kapcsán az Euroshop együttműködik az Energy Storage Europe kereskedelmi vásárral is.

Izgalmas kísérőrendezvények

Az EuroShop kísérő rendezvényei között számos különbemutató is lesz majd. Ilyen például a POPAI Village, az Ecopark, a Designers Village és az Italian Lighting Lounge. Ezen túlmenően az rendezvény a gyakorlatra fókuszáló előadásokat kínál a rangos résztvevőket felsorakoztató színpadokon olyan témákról, mint az üzletdizájn, a kiskereskedelmi technológia, a többcsatornás értékesítés vagy az energiagazdálkodás.

A szakvásári belépővel, további külön bejelentkezés nélkül látogathat valamennyi különbemutató és előadás is.
Az EuroShop 2020 szakvásár 2020. február 16-20-ig, csütörtöktől vasárnapig várja a szakmai látogatókat. Az egy napra érvényes belépő ára 80, a két napra érvényes belépő 120, az összes vásárnapra érvényes bérlet pedig 180 euró. Önline elővételben, elektronikus belépőként ugyanezek a jegyek csak 60, 100, illetve 150 euróba kerülnek.

Molnár Barna
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Hírlevél regisztráció

hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

StoreInsider-FMCG Hírlevél