hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. november. 28., szombat - Stefánia.
hirdetés

Soha nem látott profit az Amazonnál

Az Amazon internetes kereskedelmi vállalat soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt - jelentette be július 30-án kiadott közleményében. Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

hirdetés

Elemzők szerint az Amazon a világjárvány egyik nagy győztese: a második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest a bevétele mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a nyeresége is. A közlemény szerint a nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárra hízott.

"Március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, s ezek közül 125 ezret most alakítunk át állandó munkahellyé" - fogalmazott Bezos. Közölte azt is, hogy a cég szállítási kapacitásait 160 százalékkal növelte meg a járvány idején.

A harmadik negyedévre Bezos 2-5 milliárd dolláros haszonnal számol.

Forrás: 123rf

Július 30-án hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit a Facebook közösségi platform, a Google és az Apple informatikai óriásvállalat is. Mindhárom cég a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be. A Facebook 11 százalékos bevételnövekedés mellett szintén megduplázta a nyereségét, mintegy 5.2 milliárd dollárt könyvelhetett el, a Google-nak, amely az Alphabet leányvállalata, csökkentek ugyan a bevételei, de a vártnál jobban zárta a negyedévet. Nettó nyeresége 6,96 milliárd dollár lett.

Az Apple teljesítményét értékelve a The Wall Street Journal azt írta: a vállalat "makkegészséges", a járvány gazdasági következményei láthatóan nem érintették, annak ellenére sem, hogy átmeneti időre több boltját be kellett zárnia szerte a világban. A kaliforniai székhelyű óriásvállalat a második negyedévben 11 százalékkal, 59,7 milliárd dollárra növelte bevételeit, a vállalat részvényei a csütörtöki tőzsdezáráskor 400 dollárt értek.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

A HR és a vezetés szerves része, hogy értsük a munkavállalóban végbemenő folyamatokat. Webináriumunkon azok a szolgáltatók mutatják be gyakorlati megoldásaikat, akik egy szervezet emberi működésével kapcsolatos kérdésekre adnak válaszokat. HR-eseknek ingyenes!