hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. szeptember. 20., hétfő - Friderika.
hirdetés

Kométa – Pannon Cycling együttműködés

A Kométa, olyan sportokat szeretne támogatni, melyek a versenysport mellett, sokak számára elérhető formában is megjelennek.

hirdetés

A Kométa az elmúlt években folyamatosan növelte minőségi húskészítményeinek értékesítését. 2017-ben évben, kiemelten magas, több mint 43 millárd forint forgalmat realizált.

Ennek köszönhetően mind CSR és mind egyedi támogatások szintjén a 2018-as évet pozitívan és lelkesen tudja indítani.

Mivel a Kométa kiemelt figyelmet fordít a korszerű táplálkozás elősegítésére, ezért kizárólag minőségi alapanyagokat használ termékei gyártásához magyarországi feldolgozó üzemében. A fejlesztések eredményeként, a Kométa termékei kiválóan beilleszthetőek az egészséges, változatos és aktív sportos életmódot követők étrendjébe.

„Tavalyi évben futó eseményeken vettünk részt, melyeket már az idén is elkezdtünk és lelkesen folytatunk, de a 2018-as évben egy másik népszerű és közkedvelt sport mellé is álltunk, a Pannon Cycling bicikli versenycsapat támogatásával kívánjuk népszerűsíteni a két keréken való életmódot.” – mondta el a cég vezetője Giacomo Pedranzini. – A Kométa, mint felelős élelmiszeripari gyártó a helyes életmód elkötelezett támogatója. Nekünk nemcsak az íz a szenvedélyünk, hanem a jó táplálkozás elősegítése mellett, a sport, a mozgás, a helyes életmód is, hiszen a megfelelő táplálkozás mellett a sport az, amivel a legtöbbet tehetünk egészségünkért. Ebből az elköteleződésünkből kerültek kiválasztásra azon sportok, amelyek mögé álltunk.



A Kométa, mint vállalat, elsődleges céljául tűzte ki zászlajára a fiatal generáció aktív életmódra és helyes táplálkozásra való nevelését. A Pannon Cycling Team, Magyarország első és egyetlen 100%-ban magyar versenyzőkből álló kontinentális kerékpárcsapatának támogatása ezen elvek mentén került kiválasztásra. Büszkén áll ki a csapat mellett a Kaposváron egyik legtöbb magyar munkáltatót foglalkoztató vállalat.

(forrás: Élelmiszer Online)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

A TikTok az elmúlt időszakban már nemcsak a tinik és az új social média platformok iránt érdeklődök körében produkált robbanásszerű növekedést, hanem a "mainstream" ingerküszöbét is átlépte, és kezdetét vette a "TikTok-aranyláz". Minden, amit tudni kell róla - egy nap alatt!

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! 10 alkalmas képzés péntekenként: 10 oktatási nap + konzultációs lehetőség! 2021. októbertől!

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Végső nevezési határidő: október 15.