hirdetés
hirdetés
hirdetés
2020. október. 23., péntek - KÖZT.KIKIÁLT., Gyöngyi.
hirdetés

Külön utakon a Coca-Cola HBC és a Lavazza

A Coca-Cola HBC és a Lavazza a mai napon bejelentette, hogy lezárják eddigi együttműködésüket Magyarországon. A két vállalat közötti partnerség hivatalosan 2019. október 31-én ér véget. Mindkét cég elkötelezett amellett, hogy a hátralévő időszakban ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást nyújtsa a vevőpartnereknek, és maradéktalanul betartsa szerződéses kötelezettségeit.

hirdetés

„Az együttműködésünknek köszönhetően értékes tapasztalatokat gyűjthettünk egy fontos termékkategóriában. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy teljeskörű italgyártóként tudjuk kiszolgálni partnereinket egy olyan sokszínű portfólióval, amely révén bármely napszakban, bármilyen fogyasztási alkalommal képesek vagyunk italt kínálni a fogyasztóinknak. A kávé a jövőben is fontos szerepet fog betölteni vállalati stratégiánk megvalósításában. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy az útjaink különváljanak és mindketten új, másfajta partnerségek után nézzünk” – mondta Prodromos Nikolaidis, a kávé üzletág csoportszintű vezetője.

Mauro Mantovani, a Lavazza Csoport globális megfelelőségért felelős vezetője kifejtette: „Magyarország stratégiai jelentőségű piac a számunkra, ezért a jövőben még intenzívebbé tesszük üzleti tevékenységünket, és a korábbiaknál még közvetlenebb módon fogjuk megszólítani a fogyasztókat. Támaszkodni fogunk meglévő, szilárd kapcsolatainkra a helyi kávészakértőkkel, valamint partnerekkel, és a Coca-Cola HBC-vel való együttműködésünk megszűnése után is, folyamatosan kiszolgáljuk majd őket. A Coca-Cola HBC fontos partnerünk volt fejlődésünk aktuális szakaszában. A Lavazzának globális prémium márkaként továbbra is az a missziója, hogy megismertesse a világgal az autentikus olasz kávézás élményét, vállalva – az összes kategóriában és az értékesítési csatornán belül – a piaci megmérettetést. A márkánk kulcsszava továbbra is a minőség – bárhol, bármilyen formában valósítsuk is meg üzleti céljainkat.”

(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!