hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. március. 03., szerda - Kornélia.
hirdetés

Új kerékvágás a régi kerékvágásban

A kereskedelemben és a közösségi közlekedésben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, ezért az ő egészségük megóvása szempontjából különösen fontos, hogy mindenki betartsa a védőtávolságra és a maszkhasználatra vonatkozó szabályokat - mondta Schanda Tamás az MTI-nek.

hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: országszerte újraindult az élet, kinyitottak, hosszabban tartanak nyitva az üzletek, és a közösségi közlekedést is egyre többen használják. „Bár most úgy tűnhet, hogy visszatértünk a régi kerékvágásba, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vírus továbbra is jelen van az országban. Az időben meghozott, átgondolt intézkedéseknek és a magyar emberek fegyelmezettségének köszönhető az, hogy a fertőzöttek számát ilyen alacsonyan tudtuk tartani. Azonban továbbra is be kell tartani a szabályokat, és óvatosnak kell lenni” - fejtette ki.

Az államtitkár példaként említette, hogy változatlanul ajánlott inkább bankkártyával fizetni. „A felesleges érintkezések számának csökkentése érdekében ötezerről 15 ezer forintra emeltük a paypass-szal való, pinkódot nem igénylő fizetés felső összeghatárát. Ha tehetjük, továbbra is egyedül menjünk vásárolni, hiszen ezzel is csökkennek a kontaktusok, és ha kevesebb ember van egy üzletben, a védőtávolságot is egyszerűbben, kényelmesebben be lehet tartani” - fejtette ki Schanda Tamás.

A közösségi közlekedésről szólva arról is beszélt az államtitkár, hogy a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedésben is lehet mobilalkalmazással jegyet, bérletet vásárolni. „Azt javasoljuk mindenkinek, hogy lehetőség szerint használja az elektronikus megoldásokat, applikációkat, hiszen ezzel is csökkenthetőek a kockázatok” - mondta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az ITM egy korábbi rendelkezése alapján az utazási kedvezményre jogosító, 2020. március 31. napjáig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak, az egészségügyi dolgozók pedig térítésmentesen használhatják a közösségi közlekedést a veszélyhelyzet idején.

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 12.

Március 19-én, pénteken Belső kommunikációs workshop a Kreatív szervezésében!