hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. október. 19., kedd - Nándor.
hirdetés

Kassza-mentes

Automatizált áruházakkal újít a brit Tesco

Egyelőre egy boltban lépik majd meg a hírek szerint, s a változás nagyon látványos lesz.

hirdetés

A Daily Record számolt be a nagy hírről, hogy jöhet az első kassza nélküli Tesco-áruház. A bolt tele lesz majd szenzorokkal és kamerákkal, így a "Nagy Testvér" folyamatosan rajtunk tartja majd a szemét, hogy mit vásárolunk, mit teszünk a bevásárlókocsinkba vagy éppen a kosarunkba. A nagy figyelemért cserébe viszont nem kell majd hosszú percekig a kasszánál szobroznunk,mivel nem lesznek kasszák, ezek eltűnnek.

Az újítás természetesen első körben Nagy-Britanniában, a Tesco őshazájában lesz elérhető, és egyelőre csupán egyetlen helyen. A koncepció hasonló az Amazonéhoz, amelyet nemrégen indítottak be Londonban, ahol a gigacégnek van egy boltja, amelybe csak kimegy és bemegy az ember, minden önműködő, a vásárlást pedig finomhangolású érzékelők figyelik.

Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója, a lapnak elmondta azt is, hogy a csúcstechnológiát ugyan próbálgatják, de valószínűleg eltart majd egy ideig, hogy több helyen is bevezessék. Első körben egy darab áruházukban fogják majd bevezetni, de Murphy nem árulta el, hogy pontosan melyikben.

Úgy tűnik tehát, hogy az automatizált áruházak teret hódítanak majd a jövőben, lehet, hogy valamikor a távoli jövőben majd Magyarországra is megérkeznek ezek a boltok.

 

(forrás: promotions.hu)
hirdetés

Címkék

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Itt a Store Insider új podcast rovata! A #PályázzaProFuturával podcast sorozat hasznos információkkal nyújt segítséget minden pályázni kívánó élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek. Kattints tovább a rovathoz!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.

Kékgalléros konferencia 2021-ben is!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!