hirdetés
hirdetés

Ács Dóra cikkei

#1
2020-06-23 11:27:00

 Az Unilever a világ egyik legbefolyásosabb multinacionális vállalata. Nemcsak szerteágazó portfóliója, hanem az üzleti eredményei okán is véleményvezér az FMCG piacon. Mint ilyen, a fenntarthatósági szemléletmód népszerűsítésében is iskolapéldája annak, hogyan lehet a környezet megóvását és társadalmi felelősségvállalás szempontjait is figyelembe véve folyamatosan fejlődni, üzleti sikereket elérni. A multinacionális cég egy évtized alatt termékeik fogyasztói felhasználására jutó teljes hulladéklábnyomát 32%-kal csökkentette és, mint ahogy Alberto Di Leo, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója nyilatkozta a Store Insidernek, „még mindig van hova fejlődni”.

#2
2020-04-24 16:02:00

A Rossmann a hazai drogériapiac egyik meghatározó szereplője. 27 éve van jelen a magyar piacon, ezalatt a cég tevékenységét mindvégig egy német-magyar ügyvezető páros irányította. Idén február elején ebben változás történt: ezután a drogérialánc magyar leányvállalatának élén – története során először – két hazai szakember, a folytonosságot képviselő, az eddigi sikeres működést biztosító Flórián László és az Alditól átigazolt Németh Kornél irányítja a céget. A beszélgetés apropóját a személyi változásból eredő új helyzet, illetve a tavaly bevezetett, mára 1,3 millió tagot számláló Rossmann + lojalitásprogram sikere szolgáltatta, és az, hogy mindez hogyan hathat a drogérialánc piaci pozíciójára. (Az interjú 2020. március 6-án készült.)

#3
2020-02-13 14:07:00

A Laurel egy olyan magyar informatikai cég, amelynél állandóan történik valami, folyvást születnek meglepő, új ötletek, fejlesztések, izgalmas innovációk. Nincs ez másként most sem. Legutóbb a régióban egyedülálló fejlesztésről, egy önkiszolgáló pénztárgépről és kasszaszoftverük nemzetközi indulásáról érkezett hír tőlük. Többek között erről beszélgettünk Bessenyei Istvánnal, a Laurel tulajdonosával és fiával, a társtulajdonos Bessenyei Attilával, aki nemrégiben vette át édesapjától a stafétabotot, az ügyvezetéssel járó operatív vezetést a cégben.

#4
2019-06-25 15:30:00

Elindult a visszaszámlálás: szeptember végén rendezik meg 79. alkalommal a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK), Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb agrárgazdasági seregszemléjét. Az idén új fókusztémákat felvonultató rendezvényről – illetve az Agrármarketing Centrum munkájáról – kérdeztük az AMC tavaly kinevezett ügyvezető igazgatóját, Ondré Pétert. (x)

#5
2018-12-05 12:06:00

A Kométa 99 Zrt. ezen a néven egy híján húsz éve van jelen a magyar húsipari piacon. Ez alatt a 19 év alatt több megrázkódtatás érte a magyar élelmiszeripart. Ezeket az akadályokat a Kométa sikerrel vette. Jelenleg az olasz családoki tulajdonában lévő cég a három piacvezető húsipari vállalkozás közé tartozik. Amire leginkább büszkék, hogy termékeik finomak, egészségesek és elérhető árúak. A Kométa 99 Zrt. történetéről, termékeiről, innovációiról és beruházásairól a tulajdonos család tagjával, az ügyvezetői feladatokat ellátó Giacomo Pedranzinivel beszélgettünk.

#6
2015-04-09 16:49:00

A közelmúltban új agrármarketing-stratégiát dolgozott ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága. Ezzel a következő három évben szeretnék erősíteni az ágazati együttműködést a szakmai partnerekkel és koordinálni a közösségi agrármarketing feladatokat és célokat. A konkrét tervekről Lipcsey Györggyel, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

#7
2015-01-05 15:10:00

Mostanában számos olyan kormányzati javaslat látott napvilágot, amelyek jelentős változásokat idézhetnek elő a hazai élelmiszerellátási láncban. Az értékesítésben az  élelmiszerlánc-felügyeleti díj növekedése teremthet új helyzetet, az élelmiszeriparban viszont az a mintegy 300 milliárd forintnyi összeg, amelyhez EU-s pályázatok útján férhetnek hozzá a fejleszteni kívánó hazai élelmiszer-ipari vállalkozások az elkövetkező 7 évben.

#8
2014-06-16 11:27:00

Gyaraky Zoltán életének mozgatórugója több mint 40 éve a magyar élelmiszeripar. A tartósítóipari mérnöki végzettségű szakember pályáját az államigazgatásban kezdte. Hamar haladt fel a ranglétrán, majd kipróbálta magát az üzleti szférában is. Végül mégis visszatalált az államigazgatáshoz. 

#9
2014-02-17 16:01:00

1955-ben a legendás hírű Csemege nagyvállalat Andrássy úti boltjában az egyik adminisztrátor – aki a Rákosi korszak kilistázási hulláma előtt bankárként dolgozott, de értett a grafológiához is –, a fizetési lista aláírásait böngészve az egyikre bökve megjegyezte a főnökének: „Jól nézze meg magának azt a nevet, mert ebből a fiúból még lesz valaki, de nem is akárki.* A grafológia „nem hazudott”, a kereskedői pályáját 14 évesen kezdő, akkor a Csemegénél még csak Baldauf Lacikaként ismert fiú valóban sokra vitte. Ma már az egyik meghatározó és kikerülhetetlen személyisége a hazai élelmiszer kiskereskedelemnek. Baldauf László, a CBA megalapítója korát meghazudtoló energiával számos üzletének irányítása mellett még ma is első számú vezetője, elnöke a hazai kiskereskedelmi üzletláncnak. Nemcsak a gyors autók révén szereti a száguldást, hanem az üzleti életben is gyors tempót diktál a munkatársainak. 

#10
2013-04-10 14:37:00

Február 4-én új korszak kezdődött a gyulai húsfeldolgozás történetében, hiszen az üzemben újra elindult a gyártás. A tervekről és elképzelésekről Daka Zsolt, ügyvezető igazgató nyilatkozott lapunknak. 

#11
2012-12-20 18:51:00

A Magyarországon nyolc éve jelen lévő Lidl Magyarország idén szeptemberben Értéket őrzünk címmel indította el imázskampányát, amelyben hazai beszállítók is megjelennek arccal, névvel. A hazai élelmiszer-kiskereskedelmi toplista hetedik helyén álló Lidl célja ezzel, hogy felhívja a figyelmet a minőségi hazai termékekre és azok beszállítóira, illetve arra, hogy sikereihez nagymértékben hozzájárulnak a hazai beszállítók is, tudtuk meg Grósz Jenőtől, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnökétől.

#12
2012-03-06 12:22:00

A vevő nagy kincs, a vevőről mindent, vagy majdnem mindent tudni hatalom. A SuperShop program 12 éve indult, ez idő alatt 2,2 millió törzsvásárlót toborzott magának, a háztartások 51 százalékában jelen van, tudtuk meg Hovanyecz Norberttől, a SuperShop Kft. ügyvezető igazgatójától. Mi biztosítja a növekedést, hogyan lehet ennyi embert folyamatosan aktivizálni, többek között erről beszélgettünk a SuperShop program vezetőjével.

#13
2011-09-23 10:18:00

Hamarosan megnyitja kapuit Magyarország legrégebbi és legnagyobb agrárgazdasági szakvására, az OMÉK. A szeptember 28. és október 1-je között megrendezésre kerülő rendezvény a Hungexpo területén várja az érdeklődőket. A sorrendben 75. alkalommal jelentkező esemény fővédnöke Orbán Viktor miniszterelnök, védnöke dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az előkészületekről a szervező Agrármarketing Centrum igazgatója, Simon Péter tájékoztat.

#14
2011-09-22 13:01:00

Feiner Péter, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint a gazdasági ágazatot érintő már megvalósult, vagy tervezett intézkedések önmagukban nem oldják meg a termékpálya problémáit.

#15
2011-08-11 15:01:00

Megkezdődött a 2012-es Foodapest Nemzetközi élelmiszer, ital, élelmiszer-gépipari és vendéglátóipari szakkiállítás kommunikációja. Ennek kapcsán Rafay Jánossal, a Hungexpo Vásár és Reklám Zrt. kiállítás igazgatójával, illetve Szántó Gabriellával a kiállításszervező cég kommunikációs igazgatójával arról beszélgettünk, hogy milyen terveik vannak a legnagyobb hazai élelmiszer-ipari szakkiállítással kapcsolatban, illetve hogyan alkalmazkodnak a változó gazdasági helyzethez.  

#16
2011-08-09 13:13:00

A CBA Magyarország stabilan őrzi második helyét a hazai élelmiszer-kereskedelmi láncok rangsorában, derült ki a nemrégiben megjelent, Nielsen által összeállított TOP 15 listából. Az immár 19. éve fennálló hazai kiskereskedelmi lánc az utóbbi években különösen „rákapcsolt”; boltmegújító programba kezdett, új típusú üzleteket nyitott, erősen terjeszkedik külföldön, és legutóbb még mezőgazdasági kiállítást is szervezett Párizsban. Az elért eredményekről és további tervekről Baldauf Lászlóval, a CBA Magyarország alapító elnökével, a hazai kiskereskedelmi lánc „lelkével és motorjával” beszélgettünk.

#17
2011-05-17 18:38:00

Az Élelmiszer szaklap március végén Magyar Termék Reggeli néven kerekasztal-beszélgetést szervezett. A cél az volt, hogy a hazai élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak fórumot teremtsünk a készülő szabályozással kapcsolatos különböző álláspontok megvitatására. Azóta elkészült a tervezet újabb változata, amelyről dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a Gazdasági Rádióban nyilatkozott. A beszélgetésen az Élelmiszer is jelen volt. Az interjú az ott elhangzott beszélgetés alapján készült.

#18
2011-04-26 14:45:00

„Hogyan működnek a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari együttműködések a gyakorlatban?” címmel tartott előadást Éder Tamás a Bonafarm Zrt. PR igazgatója, az ÉFOSZ elnöke egy a közelmúltban megtartott konferencián.

#19
2010-12-10 16:46:00

2010. november közepén megalakult az Első Magyar Élelmiszer-kereskedelmi Konzorcium (EMÉK), amelyet hét, magyar tulajdonban lévő, az ország különböző területein tevékenykedő élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó cég alapított.A közös érdekek mentén szerveződött tömörülés céljairól, a megalakulás körülményeiről Halla László, az egyik alapító cég ügyvezetője, a konzorcium szóvivője nyilatkozott az Élelmiszer szaklapnak. (A decemberi számban megjelent interjú bővebb változata.)

#20
2010-10-22 12:55:00

Stratégiai lépésre készül a Bonbonetti Csoport – ezentúl nagyobb hangsúlyt kíván fektetni magára a Bonbonetti név mint ernyőmárka megismertetésére is. Exkluzív interjú  Sánta Sándorral, a Bonbonetti Csoport vezérigazgatójával. (Élelmiszer Szaklap)

#21
2010-09-09 06:54:00

A programról Murányi László, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója és Boros Péter kereskedelmi igazgató a júniusi Szakma Napja konferenciánkon videointerjúban tájékoztatta vendégeinket. A programhoz kapcsolódó megújuló arculatról pedig Vaktor Éva, a Sky Marketing (a Coop marketingügynöksége) ügyvezető igazgatója tartott előadást. Az alábbiakban az ott elhangzottak alapján olvashatnak a programról.  

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ha belegondolok, hogy mikor kezdték el Magyarországon is árulni az instant kávét, vagy az első ehető üveges majonézt, akkor úgy tűnik, igencsak le vagyunk maradva. De ha a másik oldalról nézem, akkor ennyivel tovább tudtunk piacra járni, és valódi élelmiszereket vásárolni. A reklámok minden esetre zseniálisak egytől-egyig!

Valóban az élménymarketing lenne a jövő kulcsa? És ha igen, minden márkának és célcsoportnak való? Kissé tripes elmélkedés Sas István előadása kapcsán.

Már a HVG Extra Pszichológia magazinjának kritikájakor megírtuk, hogy itthon is egyre menőbb a pszichológia, nos, a fent említett mestermű, a Mindennapi Pszichológia és a mellettük csak bulvárlapnak nevezhető Nők Lapja Psziché után a Kreatív is betör a piacra, amely ősszel Üzlet és Pszichológia címmel indít újságot.