hirdetés
hirdetés
2021. január. 21., csütörtök - Ágnes.
hirdetés

Gasztronómia

A farsang lesz a témája a közétkeztetési szakácsversenynek

Publikálták a főszervezők a 2021-2022. évi közétkeztetési szakácsverseny hivatalos kiírását, a megmérettetésre március 19-ig jelentkezhetnek a csapatok - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel. 

hirdetés

Azt írták: a feladat ezúttal valamely magyar tájegység hagyományos farsangi ételsorának elkészítése lesz.

A szervezők az ország minden részéből várják azon három plusz egy tagú csapatok nevezését, amelyek - a versenykiírásban megadott szempontok alapján - vállalják egy felnőtteknek szánt háromfogásos ebéd megtervezését, elkészítését és tálalását.

A menü nettó nyersanyagköltsége adagonként legfeljebb 650 forint lehet.

A résztvevőknek - az évszakhoz köthető szokások, hagyományos ízek megőrzése mellett - törekedniük kell az ételek korszerűsítésére, az étkezési kultúra fejlesztésére, valamint a hazai, friss alapanyagok népszerűsítésére.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A közétkeztetés korszerűsítését előmozdító ötleteik megvalósításához a versenyzők a versenyt támogató szervezetek által delegált, elismert szakmai mentorok segítségét vehetik igénybe - írták.

Az immár nyolcadik alkalommal megvalósuló közétkeztetési szakácsversenyt a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Nébih közösen szervezi.

A többfordulós verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és Oravecz Márton, a Nébih elnöke.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Január végén ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol első kézből ismerkedhettek meg a 2020-as év kiemelkedő PR-kampányaival.

Február 4-én bemutatkoznak a HRKOMM Award 2020 nyertes pályázatai! Stay tuned! A programot folyamatosan frissítjük!

Milyen régi, új és régiúj, azaz a változásokkal együtt frissülő szolgáltatásokat tudnak nyújtani 2021-ben a HR-szolgáltatók? Február 16-án megtudhatjátok az év első szakmai rapid találkozóján!

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! Féléves képzés péntekenként: 10 oktatási nap + 9 konzultációs alkalom! 2021. februártól júliusig!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!