hirdetés
hirdetés
2021. április. 13., kedd - Ida.
hirdetés

Sütőtök

Egyre népszerűbb őszi csemege a sütőtök

Hagyományosan népszerű az október-novemberi időszakban a sütőtökfogyasztás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „tökkörképe” szerint évről évre egyre több sütőtök fogy; a boltok, árusok nagy többségben hazai árut kínálnak, ami zömmel a Tiszántúlon terem.

hirdetés

Magyarországon – a területalapú támogatási adatok szerint – mintegy 1800 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb a termőterület (közel 600 hektár), de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 200 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök). Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években. 

A sütőtököket április végén, május elején vetik. Jól alkalmazkodó, köztes növényként is termeszthető, így akár a kukoricásban is megél, ugyanakkor nagy a hőigénye, érzékeny a fagyra, a gyökérzete kiterjedt. A köznyelvben „sütőtöknek” hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezek azok, melyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis akkor, amikor a bennük levő magok szaporításra alkalmasak. 

Hazánkban a fogyasztás mennyisége évről évre lassan, de biztosan növekszik, és az őszi-téli hónapokra koncentrálódik. A sütőtök íze édes, textúrája kellemes. Formája és színe nagyon sokféle, lehet narancssárga és kerek, de akár hosszúkás vagy szögletes, kékes, zöld, szürke, fehér héjú. Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, C-vitamin-tartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, valamint magas a szénhidráttartalma. 

Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép egységes narancsos színű legyen. Egészben vásárolva pedig ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret. 

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! Apex Toplistás pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2021. április 16.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!