hirdetés
hirdetés
2021. március. 02., kedd - Lujza.
hirdetés

Táplálkozás

Így tartsuk be az újévi fogadalmakat

Még nincs késő, hogy idén végre szokássá alakítsuk az elhatározásainkat: az Upfield szakértője most a legnépszerűbb újévi fogadalmak kapcsán ad pár tippet, hogyan ne veszítsük el a motivációnkat január végére.

hirdetés

Kiegyensúlyozottabb táplálkozás, több mozgás vagy rendszeresebb főzés: míg január első napjaiban lelkesen betartjuk az újévi fogadalmakat, a második hétre inkább nyűggé válik, a harmadiktól pedig már inkább elengedjük – majd jövőre újra próbáljuk… Vagy, megfogadjuk az alábbi tanácsokat:

1. Kiegyensúlyozott táplálkozás

Az újévi fogadalmak listáján mindig előkelő helye van az étkezési szokások megváltoztatásának: legyen szó kevesebb nassolásról, gyorsételek mellőzéséről vagy egészségtudatosságról. A közhiedelemmel szemben a kiegyensúlyozott táplálkozás nem jár lemondásokkal és folyamatos számolgatással: a „tányér-módszer” segítségével például mérleg nélkül is könnyen kiszámíthatjuk a táplálkozási ajánlásoknak megfelelő arányokat. A képzeletbeli tányérunk felét zöldségeknek és gyümölcsöknek kell kitennie, a másik felét pedig főként gabonaféléknek és kisebb arányban fehérjeforrásoknak.

2. Kevesebb húsfogyasztás

A kiegyensúlyozott táplálkozás ugyanolyan fontos akkor is, ha speciális étrend szerint étkezünk. Sokan térnek át részben vagy teljesen húsmentes diétára az újévkor, hogy ezzel is csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. Egy vegán vagy vegetáriánus életmódnál még inkább elengedhetetlen, hogy megelőzzük a hiányállapotokat, ezért szem előtt kell tartani a megfelelő fehérje- és vitaminbevitelt. Az olajos magvak, száraz hüvelyesek, gabonafélék megfelelő kombinálásával kiegészíthető a különböző vegetáriánus élelmiszerek fehérjetartalma, a dúsított élelmiszerek pedig a megfelelő vitaminbevitelt segítik. Növényi eredetű margarinokkal például elkészíthetjük a főételeket, desszerteket, krémeket, a D-vitamin tartalmuk pedig hozzájárul a szükséges napi mennyiséghez.

3. Rendszeres mozgás

Ha úgy döntöttünk, hogy elkezdünk sportolni, elengedhetetlen a fokozatosság. Sokan azért adják fel a fogadalmukat, mert nem tudják egyből teljesíteni - a korábbi életvitelükhöz képest irreális - célt, és emiatt kudarcként élik meg a sportolást. Ha eddig nem igazán mozogtunk, ne heti öt intenzív edzéssel kezdjünk, hanem próbáljuk fokozatosan hozzászoktatni a testünket. Szintén hiba, ha túlzottan megerőltetjük magunkat – ettől nem leszünk hamarabb fittek, viszont könnyen okozhatunk magunknak sérülést. A megfelelő étrend nagyban javíthatja a teljesítményt, állóképességet, erre is érdemes odafigyelni az edzés előtti/utáni bőséges folyadékbevitellel együtt. 

4. Sütés-főzés

A mindennapi munka mellett gyakran nehéz a sütés-főzésre is energiát fordítani, ezért sokszor inkább a könnyen beszerezhető készételek és a kevésbé kiegyensúlyozott táplálkozás kerül előtérbe. Egy kis szervezéssel azonban könnyen megoldható, hogy változatos, saját magunk által készített ételek legyenek minden nap az asztalon. Hétvégén például készíthetünk nagyobb adagot a levesből, főételből, ezeket pedig lefagyasztva bármelyik munkanap során kiolvaszthatjuk. Ugyancsak jó megoldás a tápláló „egytálételek” elkészítése, amikor csak egy edényt kell használnunk egy komplett ebédhez. A maradék ragukból, húsokból, zöldségekből pedig egy kis margarin hozzáadásával remek szendvicskrémek készíthetők, amik az unalmas sajtos-sonkás vagy szalámis szendvics helyett változatos reggeli és vacsora opciók lehetnek.

(forrás: Store Insider)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

hirdetés

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 12.

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!